Őrizetbe vettek egy a száműzetésből hazatérő ismert üzbég írót

2017.09.27. 22:35

Megérkezésekor szinte azonnal őrizetbe vették Üzbegisztánban Nurulloh Muhammad Raufkon ismert üzbég írót, az első olyan prominens ellenzékit, aki hazatért külföldi száműzetéséből Iszlam Karimov üzbég vezető tavaly szeptemberi halála óta. Erről az író felesége számolt be szerdán.

Az üzbég rendőrség a taskenti nemzetközi repülőtérről bilincsben vezette el Raufkont, kikérdezését követően pedig börtönbe zárták - mondta Gulnara Otakonova könnyek között a Reuters hírügynökségnek.

A rendőrség az író feleségével közölte, hogy hozzon váltás ruhát férjének és fogadjon ügyvédet, de azt nem mondták, mivel vádolják a 2016 óta önkéntes törökországi száműzetésben élt férfit.Raufkon azt követően került az üzbég biztonsági erők feketelistájára, hogy egyik könyvében bírálta az országát vaskézzel 25 éven át irányító Iszlam Karimovot, akit nyugati országok az emberi jogok rendszeres megsértésével vádoltak.

Karimov utódja, Savkat Mirzijojev elnök tavaly decemberi megválasztását követően liberálisabb vezetőként akarja láttatni magát. Raufkon a Reutersnak adott korábbi interjújában elmondta, hogy fenntartásai ellenére hamarosan hazatér száműzetéséből. Az író egy múlt héten írt, Mirzijojev elnöknek címzett nyílt levelében pedig úgy fogalmazott, biztonságos hazatérése megfelelne egy olyan ország képének, amely a nemzetközi közösség szabaddá és igazságossá vált Mirzijojev hatalomra kerülése óta.