Megverték és megerőszakolták egy segélyszállítmány egyházi önkénteseit

Vágólapra másolva!
Meglőtték, megverték és megerőszakolták egy egyházi segélyszállítmány önkéntes fuvarozóit Mexikóban - közölte a római katolikus egyház mexikói érseksége.
Vágólapra másolva!

Az önkéntesek - mindannyian fiatalok - a földrengés sújtotta Oxaca államba vittek segélyt furgonjukkal, amikor fegyveres útonállók rájuk támadtak.

Egyiküket meglőtték, egy másikukat megverték, harmadik társukat, egy nőt pedig megerőszakolták a rablók,

majd elvették mobiltelefonjaikat és a náluk lévő mintegy félmillió forintnyi készpénzt.

Oxacát három hete két erős földrengés sújtotta, és fiatal önkéntesek egész sora azonnal megkezdte templomok segélyeinek szállítását a rászorulóknak.