Agyonlőtte három bajtársát egy orosz katona

Vágólapra másolva!
Belogorszk egyik laktanyájának lőterén történt éjszakai lőgyakorlat közben. A lövöldöző megszökött, minden intézményt bezártak, ahová elbújhatott.
Vágólapra másolva!

Az orosz katona 1994-ben született, akit a dél-oroszországi Dagesztánból származó, Abdulahadov Gaszan őrvezetőként azonosították a helyi hatóságok.

A katona gépkarabélyából

lőtt sorozatot a gyakorlaton sorukra váró bajtársai irányába.

A lövöldözésben az elkövető két közlegénnyel és egy tiszttel végzett, egy harmadik katonát pedig megsebesített. Utóbbit kórházban kezelik - közölték a helyi hatóságok.

Az orosz Nyomozó Bizottság vizsgálatot rendelt el az ügyben.

A városvezetés értesülései szerint a lövöldöző katona

egy gépkarabéllyal és négy hozzávaló tárral megszökött.

A lakosok segítségét kérik.

Az Amuri terület kormányzója időközben elrendelte az iskolák, kazánházak, a városi kórház, valamint a középületek fokozott védelmét Belogorszkban. A város vezetése közölte, hogy amennyiben nem fogják el a szökésben lévő katonát rövid időn belül, úgy kénytelenek lesznek lemondani a helyi rendezvényeket.