58 szír katonát öltek meg egy terrortámadásban

Szíria Homsz bombázás tűzszünet
Homsz, 2016. szeptember 19. Romos házak a közép-szíriai Homszban 2016. szeptember 19-én. A szíriai kormányhadsereg felmondta az Egyesült Államok és Oroszország megállapodásának alapján létrejött tűzszünetet, a felkelőket vádolva annak megsértésével. (MTI/EPA/Juszef Badaui)
Vágólapra másolva!
Meglepetésszerű támadássorozatot hajtott végre az Iszlám Állam nevű terrorszervezet a közép-szíriai Homsz tartományban, az akciókban megölték a szíriai kormányerők legalább 58 tagját – közölte pénteken az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).
Vágólapra másolva!

A terrorszervezet közleményt adott ki, amelyben elismerték, hogy ők követték el a támadást asz-Szuknától délre, egy sivatagos területen.

A londoni székhelyű OSDH úgy értesült, hogy

az első támadásokat Hola településen követték el a katonák ellen, majd további rajtaütéseket hatottak végre a Holát asz-Szuknával összekötő autópálya mentén felállított katonai útzáraknál.

A szíriai hadsereg és a vele szövetséges fegyveres alakulatok augusztus elején foglalták vissza asz-Szuknát az Iszlám Államtól. A város a dzsihadisták utolsó jelentősebb állásának számított a közép-szíriai Homsz tartományban. Oroszország támogatásával a szíriai rezsimnek sikerült a Szír-sivatag nagy részéből kiűzni az Iszlám Állam harcosait, de a dzsihadisták egy kisebb sivatagos területet még mindig ellenőrzés alatt tartanak Homsz és Deir-ez-Zór tartományban.

Romos házak a közép-szíriai Homszban 2016. szeptember 19-én. Forrás: MTI/EPA/Juszef Badaui