Spanyol rohamrendőrök zártak el több szavazóhelyiséget

referenda Horizontal
Több szavazóhelyiség bejáratát is rohamrendőrök torlaszolták el
Vágólapra másolva!
Rohamrendőrök zárták el a bejáratot több szavazóhelyiségnél Katalóniában vasárnap reggel, és próbálják eltávolítani az ott összegyűlt tömeget, hogy megakadályozzák az alkotmánybíróság által felfüggesztett voksolást.
Vágólapra másolva!
Több szavazóhelyiség bejáratát is rohamrendőrök torlaszolták el Forrás: AFP/Pau Barrena

Az első információk szerint a spanyol rendőrség és csendőrség néhány helyen erőszakot alkalmazva lépett fel, mivel a felszólítás ellenére az emberek nem hagyták el a helyszínt, és voltak akik ellenálltak, amikor el akarták vezetni őket. A Sant Julia de Ramis nevű település sportcsarnoka előtt - amely Carles Puigdemont katalán elnök kijelölt szavazóköre - az akció közben többeket félrelöktek vagy a földre nyomtak.

Miután hátrább szorították az embereket a bejárattól, rendőri kordont vontak az épület elé. A bejáratnál parkol egy traktor is, amelyet a referendum támogatói állítottak oda, az esemény biztosítására.
A hatóságok odabent megkezdték a szavazásra előkészített urnák, szórólapok összegyűjtését.

A földön ültek a tiltakozók

Sabadellben az egyik szavazóhelyiségnek kijelölt iskola bejárata előtt a földre ülve tiltakoztak a referendum támogatói, a rendőrség egyenként vezette el őket, volt, akit elcipeltek. Az épület bezárt üvegajtaját ezután kalapáccsal törték be, majd megkezdték az intézkedést odabent, miközben az emberek az utcán tiltakoznak.

Feszült volt a helyzet a barcelonai Ramón Llull nevű iskola előtt is. A rendőrök pajzsaikkal igyekeztek hátrább szorítani az embereket. A tömeg többször is nekifeszült a rendőrsorfalnak, majd feltartott kézzel skandálta: „az utca mindig a miénk marad”. A két oldal egy ideig farkasszemet nézett egymással, de a szembenállás rövid idő után megszűnt.

Néhány szavazóhelyiségnél viszont meg tudták kezdeni a voksolást reggel 9 órakor, de a hatóságok sorra járják az intézményeket, és igyekeznek véget vetni a referendumnak.