Szakértő: A spanyolok és a katalánok is megfontolják a következő lépést

2017.10.03. 10:38

A katalán és a spanyol fél egyaránt kivár a népszavazást követő lépések, katalán részről a függetlenség kikiáltása, spanyol részről pedig az autonómia megvonása tekintetében – jelentette ki Faluba Kálmán Spanyolország-szakértő kedden az M1 aktuális csatorna műsorában.

Katalóniában törvény írja ugyan elő, hogy a népszavazás után az igenek győzelme esetén 48 órán belül ki kell kiáltani a független köztársaságot, ám ez eddig nem történt meg.

Egy férfi szavazólapokat visz az egyik barcelonai szavazóhelyre 2017. október 1-jén.Forrás: AFP/Pierre-Philippe Marcou

A törvény szerint a 48 órát a hivatalos eredmények kihirdetésétől kell számolni. Az eredmények ugyanis kétségesek lehetnek, mert Madrid a referendum előtt lebénította a katalán választási informatikai központot.

Mivel bárki bárhol szavazhatott, annak is fennáll a lehetősége, hogy egy ember több szavazatot adott le, vagyis a szavazás "nem normális" körülmények között zajlott, ezért a katalánok is ódzkodnak az elhamarkodott lépésektől.

Felmerült, hogy egy harmadik ország közvetítsen a felek között, ám ezt Madrid valószínűleg nem tudná elfogadni. Egyelőre nem látható a kiút.

Spanyolország 17 autonóm közössége eltérő jogokkal rendelkezik. A baszkok esetében is időről időre felmerül a függetlenedés kérdése, ám a jelenlegi baszk politika éppen nem függetlenségpárti.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK