Katalán elnök: A király csalódást okozott sok katalánnak

Vágólapra másolva!
Csalódást okozott sok katalánnak - ezt üzente VI. Fülöp spanyol királynak Carles Puigdemont katalán elnök szerda esti televíziós beszédében.
Vágólapra másolva!

A politikus szerint az uralkodótól azt várták, hogy párbeszédre és egyetértésre szólít fel, ehelyett azonban "magáévá tette a spanyol kormány retorikáját és politikáját",

nem töltötte be azt a moderátorszerepet, amelyre az alkotmány kötelezi.

VI. Fülöp kedd este intézett rendkívüli televíziós beszédet a nemzethez, amelyben kijelentette: a katalán kormány "ismétlődően, tudatosan és szándékosan" megsértette a törvényeket, aláásta a harmóniát és az együttélést a katalán társadalomban.

A király szándékosan figyelmen kívül hagyta katalánok millióit, akik nem úgy gondolkodnak, mint őkés azokat a katalánokat, akik rendőri erőszak áldozatai lettek - mondta az elnök.

"Továbbra is hozzá akar járulni a spanyol állam fejlődéséhez"

Carles Puigdemont beszédének nagy részét katalánul mondta, de néhány mondatban spanyolul szólt azokhoz a spanyolokhoz, akik ezekben a napokban barátságukat, szolidaritásukat fejezték ki feléjük.

és soha nem fog lemondani arról a hatalmas gazdagságról, amit a sokféleség képvisel" - hangsúlyozta.
Mint mondta, folytatják az állampolgárok akarata által demokratikusan kijelölt utat, a vasárnapi népszavazás eredményét végrehatják. "Ma közelebb vagyunk történelmi vágyunkhoz mint tegnap" - fogalmazott, hozzátéve, hogy garantálja, nem mondanak le a békéről.

A katalán elnök nyitott a párbeszédre

A katalán elnök azt is mondta: nyitott a párbeszédre,

kész elfogadni a közvetítést, amelyre több ajánlatot is kaptak, de egyre sem érkezett pozitív válasz a központi kormány részéről.

"Súlyos felelőtlenség lenne nem megérteni" ezeket a felhívásokat az országon belül és kívül - jelentette ki Carles Puigdemont.

"A törvényen kívül nincs demokrácia" - válaszolt a politikus nyilatkozatára Soraya Sáenz de Santamaría spanyol miniszterelnök-helyettes, aki szerint

a király üzenete a katalánok többsége számára "gyógyírként hatott" annyi nyugtalanság és bizonytalanság közepette.

Arcpirítónak nevezte, hogy épp a katalán elnök emlékezteti a királyt alkotmányos kötelezettségeire, miközben ő megfeledkezett a sajátjairól.

A spanyol kormány elutasítja a párbeszédet a referendumról

"A kormány nem fog semmi illegálisról tárgyalni és nem hagyja magát zsarolni sem" - közölte szerda este a Mariano Rajoy kormányfő hivatala.

A közlemény szerint tárgyalásokra akkor lesz lehetőség, amikor Carles Puigdemont katalán elnök feladja függetlenségi törekvéseit.

Kiemelte: amennyiben Puigdemont közvetítést vagy párbeszédet szeretne folytatni a központi kormánnyal a régió jövőjéről, úgy előszőr vissza kell térnie a törvényesség útjára.

A spanyol alkotmánybíróság által felfüggesztett, ezért törvénytelen népszavazásnak egyelőre eddig csak előzetes eredményeit közölték, eszerint a választásra jogosultak 42,3 százaléka vett részt a referendumon, összesen 2,26 millióan, akiknek 90 százaléka, 2,02 millió ember támogatta az elszakadást Spanyolországtól.