A japán kormány is felelős a fukusimai atomkatasztrófáért

fukusima_tepco640
Vágólapra másolva!
Összesen mintegy félmilliárd jen (közel 1,2 milliárd forint) kártérítés megfizetésére kötelezte egy japán bíróság kedden a tokiói kormányt, illetve a fukusimai atomerőművet üzemeltető Tokyo Electric Power (Tepco) áramszolgáltató vállalatot a 2011-ben bekövetkezett katasztrófával összefüggésben.
Vágólapra másolva!

Fukusima prefektúra egyik körzeti bírósága a legnagyobb számú, mintegy 3800 felperessel 2015-ben indított csoportos kereset ügyében hozott döntést. Az ítéletben elmarasztalták a kormányt amiatt, hogy nem írt elő szigorúbb biztonsági intézkedéseket az üzemeltető vállalatnak, jóllehet már 2002 óta ismert volt, hogy a térségben nagy kockázata van egy hatalmas erejű szökőárnak.

Kártérítést kértek

Ebben az ügyben a panaszosok több mint 80 százaléka olyan helyi lakos volt, aki nem hagyta el otthonát az atomerőmű balesete után. A felperesek azt követelték, hogy lakóhelyeiken a hatóságok állítsák vissza a katasztrófa előtti sugárzási szintet. Amíg ez nem történik meg, a panaszosok havi kártérítésre tartanak igényt a beadványuk szerint.

A fukusimai atomerőmű Forrás: TEPCO

A 2011. március 11-i nagy erejű földrengést követő cunami a Fukusima I. atomerőmű három reaktorát súlyosan megrongálta, a radioaktív sugárzás következtében emberek tízezreit kellett kitelepíteni. Az atomkatasztrófa miatt százezrek kényszerültek otthonuk elhagyására, közülük 80 ezren azóta sem térhettek haza.

A katasztrófa után a kitelepítettek országszerte - 18 prefektúrában összesen több mint 10 ezren - nagyjából 30 csoportos keresetet nyújtottak be Japánban, kártérítést követelve az államtól és az üzemeltető vállalattól.

A második döntés

A keddi határozat már a második olyan bírósági döntés volt, amely kimondta a kormány felelősségét a megrongálódott fukusimai atomerőmű ügyében: első alkalommal a Gunma prefektúrában található Maebasi körzet bírósága határozott úgy márciusban, hogy a kormány és a Tepco kártalanítással tartozik 137 fukusimai kitelepítettnek. Csiba prefektúrában viszont egy körzeti bíróság szeptemberi döntésében elutasította a csoportos kártérítést követelők beadványát - jelentette a Kyodo japán hírügynökség.