Trudeau: Az év végéig lezárjuk a NAFTA újratárgyalását

Justin Trudeau
Justin Trudeau idén februárban
Vágólapra másolva!
A kanadai kormányfő bizakodóan nyilatkozott szerdán Washingtonban, s arra az álláspontra helyezkedett, hogy az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) újratárgyalását még az idén év végéig le lehet zárni.
Vágólapra másolva!

Justin Trudeau azt követően nyilatkozott újságíróknak, hogy a Fehér Házban megbeszélést folytatott Donald Trump amerikai elnökkel.

Justin Trudeau Forrás: Kay Nietfeld / DPA / AFP

Elmondta, érdemi, de nem könnyű eszmecserét folytatott Trumppal. Mindketten

elkötelezték magukat a szabadkereskedelmi egyezmény szükséges megújítása mellett, amely során mind Kanada, mind az Egyesült Államok, mind pedig Mexikó számára kedvező feltételeket kell kidolgozni.

A minden fél számára jó megállapodást Trudeau "kényszerítő erejűnek" nevezte, hozzátéve, hogy egyetértett Donald Trumppal abban, hogy az új megállapodásnak lehetőséget kell teremtenie mindhárom ország népének a kibontakozásra és a sikerre.

Az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt (NAFTA) 1992-ben kötötték és 1994-ben lépett életbe. Lebontotta a három tagország, Kanada, az Egyesült Államok és Mexikó közötti kereskedelmi és beruházási akadályokat, liberalizálta az áruk és a szolgáltatások piacát. A Washingtonban szerdán újrakezdődött egyeztetés a tárgyalássorozat harmadik fordulója.