Tiltakoznak a két katalán szakadár vezető őrizetbe vétele miatt

2017.10.17. 16:19

Több ezren tiltakoztak Katalónia-szerte kedden amiatt, hogy a spanyol központi büntetőbíróság elrendelte két katalán szakadár vezető vizsgálati őrizetbe vételét, akiket zendüléssel gyanúsítanak.

A tiltakozó akciót a Katalán Nemzetgyűlés (ANC) és az Ómnium Cultural nevű civil politikai szervezetek hirdették meg vezetőik fogvatartása miatt. Arra kérték a katalánokat, hogy délben fejezzék be a munkát, és tiltakozzanak munkahelyeik előtt.

A kezdeményezéshez a katalán kormány is csatlakozott, amelynek tagjai a barcelonai kormányépület előtt vonultak fel Ada Colau helyi polgármesterrel, és civilek támogató tömegével együtt. "A jogok és szabadság védelmében" – feliratú transzparenst tartottak a magasba, elénekelték a katalán himnuszt és azt skandálták: "függetlenség", "szabadság".

"A demokrácia szégyenének" nevezte a büntetőbíróság döntését Jordi Turull katalán kormányszóvivő keddi sajtótájékoztatóján. Ilyet még a Franco-diktatúra idején sem tett a bíróság. A két civil szervezeti vezető ártatlan, a bíróság pedig inkompetens. A katalán kormány támogat minden megmozdulást, amely "a két Jordi" (ahogy a sajtó nevezi őket) melletti kiállás jegyében szerveződik – jelentette ki, felszólítva a tüntetések békés jellegének megtartására.

A politikus kitért arra, hogy a katalánok párbeszédet ajánlottak a spanyol kormánynak, amely azonban "nagyobb elnyomással" válaszol. A katalán kormány továbbra is fenntartja a párbeszédre vonatkozó ajánlatát, ezt az irányt követik majd abban a levélben is, amelyet csütörtökig fog a katalán elnök elküldeni a spanyol miniszterelnöknek.

Turull korábban egy rádióinterjúban politikai foglyoknak nevezte a civil szervezeti vezetőket, amelyre Juan Ignacio Zoido spanyol belügyminiszter úgy reagált: Spanyolországban senki sem azért kerül börtönbe ahogy gondolkodik, hanem mert megsérti a törvényt.

A civil szervezetek kedd estére további tiltakozó akciókat hirdettek a vezetőik melletti kiállás jegyében.
Jordi Sánchez, a Katalán Nemzetgyűlés (ANC) elnöke, valamint Jordi Cuixart, az Ómnium Cultural nevű civil politikai szervezet vezetője, hétfőn tett vallomást a madridi bíróságon, ahonnan azonban már nem távozhattak szabadon. A bíró az elrejtőzés, a bizonyítékok eltüntetése, és a bűnismétlés veszélye miatt döntött fogvatartásuk mellett.

A két férfit a katalán kormány gazdasági tanácsosának barcelonai hivatalánál történt, szeptember 20-tól másnap kora reggelig tartó tüntetés miatt gyanúsítják zendüléssel, mint a megmozdulás főszervezőit és koordinálóit.

Az épületben házkutatást tartó spanyol csendőrök órákig nem tudták elhagyni az ingatlant a tiltakozó tömegtől, amely autóikat annyira megrongálta, hogy azokat el kellett szállítatni a helyszínről.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK