Évente több mint hatezren válnak emberkereskedelem áldozatává Hollandiában

"Az csak 72 óra, az magának nem lesz elég semmire" - bántalmazott nők a rendszer fogságában
családon belüli erőszak
bántalmazás
Illusztráció
Vágólapra másolva!
Több mint hatezren, többségükben nők válnak emberkereskedelem áldozatává évente Hollandiában - írta szerdán közzétett jelentésében Corinne Dettmeijer, az emberkereskedelem és a gyermekeket sújtó szexuális bűncselekmények elleni hollandiai hivatal vezetője.
Vágólapra másolva!

A vizsgálatot az illetékes holland hivatal az ENSZ Kábítószer- és Szervezett Bűnözés Elleni Hivatalával közösen folytatta le.

Dettmeijer beszámolója szerint az említett személyek kétharmada válik szexuális célú emberkereskedelem áldozatává.


A kizsákmányolás formái között a kényszermunka és a bűnözői tevékenységre való kényszerítés is megjelent a vizsgálati eredményekben.

A beszámoló kitér arra is, hogy minden hatodik áldozat férfi, akiknek több mint fele azért érkezett Hollandiába, mert arra kényszerítették, ott dolgozzon, vagy egy helyi maffiához csatlakozzon.


- mondta az illetékes hivatal vezetője.

Illusztráció Forrás: Thinkstock

- tette hozzá Corinne Dettmeijer.

Becslései jóval felülmúlják a rendőrségi feljelentések alapján tavaly közzétett hivatalos számokat, amelyek szerint 2016-ban 952 ember tett feljelentést ilyen bűncselekményekkel kapcsolatosan.

- jelentette ki az emberkereskedelem és a gyermekek elleni szexuális bűncselekmények elleni küzdelemre létrehozott hivatal vezetője.