Gyilkosságban való bűnrészességgel vádoltak meg egy 96 éves volt náci őrt

Vágólapra másolva!
A frankfurti ügyészség gyilkosságban való bűnrészességgel vádolt meg egy 96 éves férfit, aki a második világháború idején őr volt egy náci haláltáborban.
Vágólapra másolva!

Az akkor huszonéves férfi 1943-44-ben őrizte a ma Lengyelországban található Lublin-Majdanek haláltábor rabjait.

az SS minden más táborbeli tagjához hasonlóan" - írta közleményében az ügyészség. A Schutzstaffel (SS) a nácik katonai és védelmi szervezete volt.

"Arról is tudott, hogy ezeket a sorsuk beteljesedését ártatlanul és védtelenül váró embereket faji alapokon nyugvó, embertelen érvek miatt végezték ki" - tette hozzá az igazságszolgáltatás.

A Lublin mellett fekvő Majdanek haláltáborban több tízezer zsidó és más áldozat halt meg.

Az ügyészség szerint a vádlott részt vett az Erntefest, magyarul szüreti mulatság néven ismertté vált tömeggyilkosságban.

1943. november 3-án legalább 17 ezer zsidó foglyot lőttek halomra, miután megásatták velük saját sírjukat.

A férfi ellen a náci bűnök felderítésével foglalkozó központi nyomozóhivatal eredményeire alapozva emeltek vádat.

Németországot a múltban bírálták azért, hogy nem vonta felelősségre a náci gépezet olajozott működését lehetővé tévő kisembereket, akik ha passzívan is, de részt vettek a hatmillió zsidó és több millió roma, szovjet, lengyel, fogyatékkal élő és homoszexuális áldozatot követelő holokausztban.

Németország ennek hatására az utóbbi években több pert indított tömeggyilkosságban való bűnrészesség miatt egykori nácik ellen.