A cápa több kilométeren keresztül üldözte a búvárt

tigriscápa
Vágólapra másolva!
Több kilométeren keresztül úszott a part felé egy ausztrál búvár cápával a nyomában, de sikerült megmenekülnie a ragadozó támadásától.
Vágólapra másolva!

John Craig egy helyi televíziós csatornának számolt be a nem mindennapi esetről. A két nappal korábban történt esetről elmondta, búvárkodás közben

egy áramlat elsodorta a csónakját Ausztrália nyugati partvidékén, így kénytelen volt a vízben maradni.

A búvároktatóként is dolgozó férfi később vette észre, hogy alig karnyújtásnyi távolságra van tőle és

egyre közelít felé egy négy méter hosszú tigriscápa.

Távolabb egy másik cápát is észrevett, ezért úgy döntött, megpróbál kiúszni a partra.

Tigriscápa (a fotó illusztráció) Forrás:

A férfi mindössze egy szigonnyal tudta volna felvenni a harcot az őt követő tigriscápával a több mint hét kilométeres úszás alatt.

Végül sikerült sértetlenül partot érnie egy félreeső szakaszon, ahol később a vízi mentők bukkantak rá.

Ausztrália partjainál gyakoriak a cápatámadások, idén már 14 esetet jegyeztek fel. Szakértők szerint a vízi sportok egyre népszerűbbé válása is hozzájárul a cápatámadások számának emelkedéséhez.