A román szenátus elfogadta a kisebbségek napját nemzeti ünneppé nyilvánító kezdeményezést

Vágólapra másolva!
Elfogadta a román szenátus hétfőn a nem magyar nemzeti kisebbségi frakció törvénykezdeményezését, amely nemzeti ünneppé nyilvánítaná december 18-át, a romániai nemzeti kisebbségek napját.
Vágólapra másolva!

A tervezet szerint az állami és helyi hatóságok logisztikai, vagy költségvetési támogatást nyújthatnak a nemzeti kisebbségek napja alkalmából szervezett kulturális rendezvényekre, és

előírja, hogy az ünnepről a román közszolgálati televízió és rádió is beszámoljon.

A szenátorok egyhangúlag szavazták meg a törvénykezdeményezést, egy héttel azután, hogy - támogatás híján - visszaküldték a szakbizottsághoz azt a törvényjavaslatot, amely hivatalos ünnepnappá nyilvánítaná március 15-ét a romániai magyarok számára.

Mindkét tervezet esetében a végső döntést a képviselőház hozza meg.