Szakadás fenyegeti a venezuelai ellenzéket

Vágólapra másolva!
Bejelentette kilépését a venezuelai ellenzéki pártok szövetségéből Henrique Capriles volt államfőjelölt, miután négy újonnan megválasztott ellenzéki kormányzó előző nap kész volt letenni hivatali esküjét a kormánypárti alkotmányozó nemzetgyűlésben.
Vágólapra másolva!

Az október 15-i regionális választásokon Venezuela 23 szövetségi államából 18-ban Nicolás Maduro elnök szocialista pártja aratott diadalt. Az ellenzéki Demokratikus Egység Kerekasztala (MUD) csalást emlegetett, és közölte, hogy nem ismeri el a választások eredményét. Öt megválasztott kormányzójelöltjük eredetileg elutasította, hogy letegye esküjét abban a nemzetgyűlésben, amelyet Maduro hozott létre idén hatalma megszilárdítására. Négyen azonban hétfőn mégis megtették, miután az elnök megfenyegette őket, hogy másként nem léphetnek hivatalba.

A négy ellenzéki kormányzó ezzel elvesztette pártjuk, a Demokratikus Akció támogatását. A párt vezetője, Henry Ramos Allup közölte, hogy lépésükkel "magukat zárták ki".

A szavazók elárulása

Henrique Capriles, az ellenzék egyik vezetője "szavazóik elárulásával" vádolta a hivatalba lépő ellenzéki kormányzókat, egyúttal bejelentette, hogy távozik a jobboldali ellenzéki kerekasztalból, amelyhez saját tömörülése, az Első az Igazság is tartozik. "A továbbiakban nem veszek részt a kerekasztalban, nem akarok a része lenni többé" - szögezte le Capriles egy nyilatkozatban.

Új korszak

Nicolás Maduro elnök ezzel szemben a politikai együttélés új korszakának beköszönteként üdvözölte az ellenzéki kormányzók eskütételét abban a beszédben, amelyet a hatalmon lévő szocialista párt 18 újonnan megválasztott kormányzója előtt mondott.

A latin-amerikai ország történetének legsúlyosabb politikai, gazdasági és társadalmi válságát éli. Áprilistól hónapokon át folyamatosak voltak az utcai tüntetések a dél-amerikai országban, s a hatóságokkal vívott összetűzésekben legalább 125-en vesztették életüket.