Szigorúbb biztonsági intézkedéseket vezetnek be Bécsben

Vágólapra másolva!
A biztonsági intézkedések szigorításáról döntött a bécsi városvezetés pénteken, a testület határozata értelmében jövő tavasszal behajtást akadályozó oszlopokat építenek ki több forgalmas helyen az osztrák fővárosban, mivel Európában több helyütt követtek el terrorcselekményeket különféle járművekkel.
Vágólapra másolva!

Az osztrák fővárosban három helyen állítanak fel a behajtást akadályozó fix oszlopokat: a városházánál és két bevásárlóutcában, a Kärntner, illetve a Mariahilfer Strassén - közölte a helyi rendőrség.

A forgalmi akadályok egy esetleges gázolásos merénylettől védik majd a lakosságot.

Az építkezés a tervek szerint 1,5 millió euróba (körülbelül 465 millió forint) fog kerülni - írta az APA osztrák hírügynökség.

Oszlopok a fal helyett

Bécs lakosságát egy hónappal a parlamenti választások előtt, szeptember elején megbotránkoztatta a kormányzati negyedbe tervezett, 80 centiméter magas és egy méter széles betonfal ötlete.

A fal alapozása addigra már elkezdődött, de Christian Kern kancellár leállíttatta a munkálatokat.

Egyesek a történelmi városrész elcsúfításáról beszéltek, míg az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) a kampányidőszakot kihasználva azt vetette a kabinet szemére, hogy csak magát védi, az állampolgárokat nem. Az eredeti terveket végül elvetették, és inkább 42 oszlopot telepítettek az épületek elé.