A spanyol kormányszóvivő a választásokon való részvételre buzdítja a katalán elnököt

Vágólapra másolva!
A spanyol kormány üdvözölné Carles Puigdemont leváltott katalán elnök részvételét a decemberben tartandó katalóniai tartományi választásokon - közölte szombaton a kormányszóvivő.
Vágólapra másolva!

Inigo Mendez de Vigo a Reuters TV-nek adott interjúban azt mondta: „Ha Puigdemont folytatni akarja politikai tevékenységét, szíve joga. Azt gondolom, hogy készüljön a következő választásokra".

A katalán elnök aznap demokratikus ellenállásra hívott fel a madridi központi kormány ellen, amely magához vonta a tartomány irányítását a katalán függetlenség kinyilvánítása után.

– mondta a szóvivő.

A katalán parlament feloszlatása és a katalán kormány menesztése után Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy tartományi választásokat rendeznek Katalóniában december 21-én.

Mendez de Vigo elmondta, biztos abban, hogy a katalán rendőrség engedelmeskedni fog a törvényeknek, miután a kormány leváltotta a két fő tartományi rendőrségi parancsnokot.

Azt mondta, ha Puigdemont nem hajlandó távozni hivatalából, a kormány "okosan és a józan ész jegyében" fog reagálni.

Arra a kérdésre, hogy mi történik, ha a katalán elnök ellen bírósági eljárás indul, Mendez azt felelte, hogy Spanyolországban a politikai és bírói hatalmat szétválasztották, és "senki sem áll a jog felett".