Hatalmas tüntetés Barcelonában az elszakadás ellen

PUIGDEMONT, Carles, Katalónia, spanyol
Barcelona, 2017. október 29. Carles Puigdemont leváltott katalán elnök áthúzott fényképét tartja egy egységpárti tüntető a független katalán köztársaság létrehozását ellenző Katalán Civil Társadalom (SCC) nevű szervezet „Mind Katalónia vagyunk!” jelszóval meghirdetett megmozdulásán Barcelonában 2017. október 29-én, két nappal az után, hogy a katalán parlament megszavazta a köztársaság létrehozását célzó javaslatot. A több százezres felvonulás élén három ellenzéki párt, a Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális középutas párt, a Katalán Szocialista Párt (PSC), és a Spanyolországban kormányzó konzervatív Néppárt (PP) vezetői haladtak. (MTI/EPA/Javier Etxezarreta)
Vágólapra másolva!
Theo Francken belga menekültügyi és migrációs államtitkár, a flamand közszolgálati televíziónak adott interjújában kijelentette, hogy Belgium valószínűleg politikai menedékjogot adna Carles Puigdemont leváltott katalán elnöknek, ha kérné. Puigdemont pár napja nyilatkozott úgy, hogy amennyiben szükséges, menedékjogot kér valamelyik ország nagykövetségén. A helyzet kiéleződni látszik Barcelonában, hiszen pénteken a spanyol kormány elmozdította Puigdemont-ot a hivatalából, miután a katalán parlament megszavazta a független Katalónia létrehozását célzó törvényjavaslatot. Vasárnap délután pedig többszázezres demonstráció szerveztek Barcelonába a Spanyolország egysége mellett álló tüntetők.
Vágólapra másolva!

A helyzetet és Madrid intézkedéseit látva, illetve azt, hogy börtönbüntetésről beszélnek, kérdéses, hogy (Puigdemont) tisztességes tárgyalást kapna-e - mondta el Theo Francken, belga menekültügyi államtitkár, elismerve, hogy az ügy minden bizonnyal diplomáciai bonyodalmakat eredményezne Spanyolországgal.

Carles Puigdemont, a leváltott katalán elnök Forrás: MTI

Az államtitkár hozzátette, ha az eddigi katalán elnök megkapná a menedékjogot, akkor a spanyol hatóságok rendkívül nehezen érhetnék el a kiadatását, a belga jog ugyanis azt nem teszi lehetővé.

Eddig nem érkezett semmilyen kérelem, de a dolgok gyorsan változnak. Meglátjuk majd, mi történik a következő órákban és napokban - fogalmazott az államtitkár a tévéinterjúban.

A La Libre Belgique című helyi napilap szerint a flamand politikus kijelentése ellentétben áll Charles Michel belga kormányfő mérsékelt, a felek között párbeszédet sürgető álláspontjával.

Az ügy előzménye, hogy sajtóhírek szerint

Carles Puigdemont néhány napja elképzelhetőnek nevezte, hogy szükség esetén menedékkérelmet nyújt be valamelyik európai ország nagykövetségén.

Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök péntek este jelentette be Puigdemont menesztését, valamint a katalán parlament feloszlatását és az új tartományi választások kiírását az után, hogy a barcelonai törvényhozás függetlenségi pártjai megszavazták az önálló Katalán Köztársaság létrehozását.

Több százezres tüntetés Barcelonában a függetlenség ellen

Mind Katalónia vagyunk! - ezzel a jelszóval hirdette meg vasárnapi tüntetését Barcelonában a Katalán Civil Társadalom (SCC) nevű szervezet, amely 1,1 millióra becsülte a résztvevők számát, míg a városi rendőrség 300 ezer tüntetőről adott tájékoztatást.

A Spanyolország egységét támogatók spanyol, katalán és európai uniós zászlókkal, illetve azokat egy közös szívbe foglaló transzparensekkel és léggömbökkel vonultak a zsúfolásig telt belvárosi utcákon.

"Szavazunk", "Éljen Katalónia, Éljen Spanyolország!" - skandálták, és a pénteken leváltott katalán elnökre utalva azt kiabálták: "Börtönbe Puigdemonttal!".

A felvonulás élén három ellenzéki párt, a Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális középutas párt, a Katalán Szocialista Párt (PSC), és a Spanyolországban kormányzó konzervatív Néppárt (PP) vezetői haladtak.

Miquel Iceta, a katalán szocialisták vezetője újságíróknak elmondta: most arra van szükség, hogy sok ember nagyon világosan kimondja, hogy nem fogadja el az egyoldalú függetlenségi nyilatkozatot, nem fogadja el Spanyolország megosztását.

Carles Puigdemont leváltott katalán elnök áthúzott fényképét tartja egy egységpárti tüntető a független katalán köztársaság létrehozását ellenző Katalán Civil Társadalom (SCC) nevű szervezet „Mind Katalónia vagyunk!” jelszóval meghirdetett megmozdulásán Barcelonában 2017. október 29-én Forrás: MTI/EPA/EFE/Javier Etxezarreta

Inés Arrimadas, a Ciudadanos politikusa arra kérte a katalánokat, hogy a következő helyi parlamenti választásokon - amelyet december 21-ére írt ki a spanyol miniszterelnök - tömegesen menjenek szavazni, hogy "megnyerjük a jövőnket".

- mondta Xavier García Albiol, a PP helyi vezetője.

A tüntetés alkalmából felállított színpadon közéleti személyiségek váltották egymást, voltak, akik videoüzenetet intéztek az egybegyűltekhez.

A felszólalásokban az együttélés, az egyetértés mellett emeltek szót, elutasítva a függetlenségpártiak törekvéseit a katalánok megosztására. Emellett a decemberi előrehozott választásokon való részvétel fontosságról beszéltek és voksolásra buzdítottak.
Rövid időn belül ez a második nagyszabású, egységpárti felvonulás Barcelonában, legutóbb október 8-án vonult utcára az úgynevezett csendes többség, azok, akik korábban sosem tüntettek emiatt Katalóniában.