Rejtélyes betegség: Kuba hazugsággal vádolja az amerikaiakat

Vágólapra másolva!
Hazugsággal vádolta meg az Egyesült Államokat a Havannában rejtélyesen megbetegedett amerikai diplomaták ügyében Bruno Rodriguez kubai külügyminiszter egy csütörtök esti sajtóértekezletén.
Vágólapra másolva!

- mondta a miniszter.

Kuba egy héttel korábban azzal is megvádolta meg az Egyesült Államokat, hogy akadályozza a nyomozást, nem engedte meg, hogy a kubai nyomozók beszéljenek az áldozatokkal, és teljes orvosi kartonjukat sem láthatták.

Az Egyesült Államok úgy gondolja, hogy egy akusztikus berendezés segítségével hangtámadás érte a havannai nagykövetségének munkatársait.

2016 vége és 2017 augusztusa között legalább 24-en panaszkodtak fejfájásra és rosszullétre, valamint szenvedtek enyhe agykárosodást vagy akár tartós, súlyos halláskárosodást a követség dolgozói közül. Több tisztségviselő fülsértő hangot hallott, mielőtt megbetegedett.

Bár az Egyesült Államok nem vádolta meg nyíltan Kubát a támadás elkövetésével, azt mondta, hogy az ország nem tett eleget kötelezettségeinek, és nem védte meg a területén tartózkodó diplomatákat. Washington válaszul visszahívta kubai diplomáciai személyzetének nagy részét, felfüggesztette havannai konzuli tevékenységét, és kiutasított 15 kubai diplomatát az Egyesült Államokból.