Meghalt egy brit túsz Nigériában, három honfitársa azonban kiszabadult az emberrablók fogságából a brit külügyminisztérium hétfői tájékoztatása szerint.

A brit diplomáciai képviselet a nigériai hatóságok közreműködésével érte el a három túsz kiszabadulását. A negyedik, Ian Squire egyelőre tisztázatlan körülmények között halt meg.

A BBC információi szerint az orvos David Donovan és felesége, Shirley a New Foundation nevű keresztény egészségügyi jótékonysági szervezetet vezette. A harmadik túsz, Alanna Carson és Ian Squire is a szervezetnek dolgozott optikusként, ez magyarázza nigériai tartózkodásukat.

A briteket az afrikai ország déli részén, a kőolajban gazdag Niger-delta térségében rabolták el októberben.

Bár Nigériában a Boko Haram terrorista szervezet évek óta lázadást folytat a központi kormány ellen, az Iszlám Állam terrorszervezetnek esküt fogadó szélsőséges csoport az ország észak-keleti részén tevékenykedik.

A Niger-deltában a Niger-delta Bosszúállói nevű milícia aktív, amely egyebek között olajvezetékek elleni támadásokkal próbálja aláásni a kormányt. A csoport korábban világossá tette, hogy távozásra akarják kényszeríteni a multinacionális energiavállalatokat, mert szerintük az olajkitermelés erőteljes környezetszennyezést okozott, ami tönkretette a helyi halászatot és a mezőgazdaságot.

Egyes vélemények szerint a keresztény többségű Dél-Nigériában a milicisták politikusok támogatását is élvezik, akik a muszlim északról származó Muhammadu Buhari elnököt akarják nehéz helyzetbe hozni.

Az AP amerikai hírügynökség szerint sem a Boko Haramtól, sem pedig a Niger-delta Bosszúállóitól nem áll távol az emberrablás.