Lefejezett terroristákkal pózoló iraki migráns ellen indult eljárás Németországban

Vágólapra másolva!
Eljárást indítottak csütörtökön Németországban egy iraki migráns ellen, aki mobiltelefonnal készített felvételen az Iszlám Állam lefejezett harcosaival pózolt.
Vágólapra másolva!

A 24 éves férfit, aki az iraki hadseregben katonáskodott, majd migránsként érkezett Németországba, háborús bűncselekménnyel vádolják.

A vádirat szerint a felvételt azért készítette, hogy a megölt ellenségeit kigúnyolja és megszentségtelenítse.

Az iraki menedékkérő a nyáron történt letartóztatásáig Stuttgartban élt egy menekültszálláson, ahol

2016 novemberében életveszélyesen megfenyegette egy afgán lakótársát.

Az ügyészség szerint a szóban forgó felvételt mutatta meg lakótársának, azzal fenyegetve őt, hogy ugyanazt fogja tenni vele is, mint a megölt terroristákkal. Az iraki menekültet ezért fenyegetéssel is vádolják.

A 24 éves férfit több éves börtönbüntetésre számíthat háborús bűncselekmények miatt.