Utasokkal tolatták be a lerobbant vonatot Ukrajnában

vonat, Ukrajna
Vágólapra másolva!
Az utasok próbálták beindítani kézi erővel a kárpátaljai Kvaszi állomásán a 70-es években Magyarországon gyártott dízelszerelvényt.
Vágólapra másolva!

Az Ivano-Frankivszk és Rahó között közlekedő személyvonat motorvagonja a kárpátaljai Tiszaborkút (Kvaszi) vasútállomásán fulladt le. A mozdonyvezető a kalauz útján kérte meg az utasokat, hogy

próbálják megtolni a szerelvényt,

hátha ily módon sikerül újraindítani a dízelhajtóművet – írja a Novini Zakarpattya az egyik utas internetes bejegyzésére hivatkozva.

Forrás: Transkarpatia.net

Az emberek neki is veselkedtek, és bár kevesen voltak, így is sikerült néhány méterrel előremozdítani a vonatot. Az olcsó emberi munkaerő bevetése azonban mégsem vezetett eredményre, ezért egy

mentesítő mozdony húzta ki végül a csávából

az egykor Magyarországon gyártott szerelvényt.

Az ukrán állami vasút számos vonalán mind a mai napig közlekednek az egykori Ganz-MÁVAG 1970-es években gyártott D1-es dízelmotorvonatai. Bár a gyártás már régen leállt, és ezzel az alkatrész-utánpótlás is megszűnt, ezek a „vasparipák" - valami csoda folytán – sok helyütt ma is igyekeznek ellátni a vasúti személyszállítás feladatát.