Tízezrek tüntetettek szombaton Barcelona központjában követelve, hogy a spanyol hatóság engedje szabadon az elszakadást szorgalmazó, börtönbe zárt katalán vezetőket.

„Szabadságot a politikai foglyoknak!", „Kifelé a megszálló hatalommal!" – ilyen követeléseket kiabáltak és feliratokat tartottak a magasba a tüntetők, akiknek jó részét ötszáz busszal szállíttatták a megmozdulás szervezői Katalónia különböző városaiból és falvaiból Barcelonába.

Barcelona sétálóutcája, a La Rambla megint megtelt tüntetőkkelForrás: MTI/EPA/EFE/Alberto Estevez

A demonstrációt két civil szervezet hirdette meg, amelyek vezetői szintén rács mögött vannak. A két vezető aktivistán kívül a feloszlatott katalán kormány nyolc volt tagja is vizsgálati fogságba került, miközben a hatóságok megpróbálják feltárni, hogy milyen szerepet játszottak a spanyol alkotmány megsértésében azzal, hogy októberben törvénytelenül deklarálták Katalónia függetlenségét.

A leváltott katalán kormány támogatói a bebörtönzött függetlenségpárti politikusok szabadon engedését követeltékForrás: MTI/EPA/EFE/Quique García

A madridi legfelsőbb bíróság csütörtökön úgy döntött, hogy hat másik, szintén függetlenségpárti katalán politikus óvadék fejében szabadlábon védekezhet. Köztük van Carme Forcadell, a feloszlatott katalán parlament elnöke, neki 150 ezer euró (46,8 millió forint) óvadékot kell lerónia jövő csütörtökig, különben ő is rács mögé kerül.