Személyes vita miatt kezdett el lövöldözni a kaliforniai férfi

Corning, 2017. november 15. Autóroncsot fényképez egy rendőr az észak-kaliforniai Rancho Tehama indián rezervátum Corning városhoz közeli általános iskolájánál, ahol egy fegyveres négy áldozatot szedett 2017. november 14-én. A kiérkező rendőrök végeztek a támadóval, három sebesült gyermeket és egy felnőttet kórházba szállítottak. (MTI/AP/Rich Pedroncelli)
Vágólapra másolva!
Valószínűleg személyes vita vezetett az öt halálos és több sebesült áldozatot követelő keddi észak-kaliforniai lövöldözéshez.
Vágólapra másolva!

A rendőrség ugyan nem nevezte meg nyilvánosan a keddi lövöldözés elkövetőjét, ám a Sacramento Bee című lap nyilvánosságra hozta: a tettes a 44 éves Kevin Neal. Édesanyja Fox televíziónak elmondta, szerinte fia a szomszédokkal folytatott vitája miatt kezdett lövöldözni.

Édesanya szerint Neal végletekig elkeseredett volt, mert a szomszédjairól úgy vélte, hogy metamfetamint gyártó laboratóriumot működtetnek, és a szivárgó füst árt a kilenc kutyájának. Ezért magához vette félautomata fegyverét és

először két szomszédját lőtte agyon, majd a helyi iskola felé vette útját, ahol az iskola előtt, majd bent is vaktában lövöldözött.

A Record Searchlight című helyi lap szerint csak az iskola mosdójába tudott bemenni, amikor ugyanis a településen eldördültek az első lövések, egy asszony autóval az iskolába sietett és figyelmeztetett a veszélyre.

Corning, 2017. november 15. Autóroncsot fényképez egy rendőr az észak-kaliforniai Rancho Tehama indián rezervátum Corning városhoz közeli általános iskolájánál, ahol egy fegyveres négy áldozatot szedett 2017. november 14-én. A kiérkező rendőrök végeztek a támadóval, három sebesült gyermeket és egy felnőttet kórházba szállítottak. (MTI/AP/Rich Pedroncelli) Forrás: MTI/AP/Rich Pedroncelli

A kaliforniai fővárostól északra fekvő, 1400 lelket számláló Rancho Tehama településen elkövetett ámokfutás kedden, helyi idő szerint délelőtt, 45 percig tartott, és öt halálos áldozatot, valamint több sebesültet követelt. A rendőrség üldözőbe vette a menekülő Nealt, és tűzharcban agyonlőtte őt.

A támadó személye nem volt ismeretlen számukra. Nealt már korábban is feljelentették, családon belüli erőszak miatt, januárban pedig letartóztatták, mert az egyik szomszédnőjét megkéselte, egy másikat pedig kirabolt. 160 ezer dolláros óvadék ellenében szabadlábon védekezhetett a még folyamatban lévő bírósági tárgyaláson.

Helyi idő szerint szerda délután Phil Johnston, Tehama megye helyettes seriffje hivatalosan is nyilvánosságra hozta az elkövető személyazonosságát. Az elkövető otthonában a házkutatás során a padló alatt váratlanul megtalálták a felesége holttestét is.

Phil Johnston szerint ez az első gyilkosság "indíthatta el" az ámokfutást.

- fogalmazott. A halálos áldozatok között egyetlen gyermek van, az, akit Kevin Neal az iskola előtt lőtt le, megsebesítve a gyermek édesanyját is. Az iskolában a gyermekek az ablakszilánkoktól sebesültek meg.

Az ámokfutónak nem volt fegyvervásárlási és fegyvertartási engedélye.