Egy 39 éves magyar férfit és 34 éves feleségét azzal vádolják a máltai hatóságok, hogy St. Paul's Bay városban bordélyházat üzemeltettek, és két nőt is prostitúcióra kényszerítettek. Egyikük a feleség húga volt. 

A pár korábban Angliában és Hollandiában is élt, a máltai ügyészség szerint hasonló bűncselekmény miatt más országban is indult már ellenük eljárás. Zárolták minden vagyonukat.

A házaspár egy épületben lakott a két prostituálttal, akiket folyamatos félelemben tartottak, a napi bevételüket elvették tőlük. A feleség működtette a nyilvánosházat, ahol az eddigi információk szerint akár naponta 15 vendég is megfordulhatott.

A házban lakott a pár 14 éves lánya is, aki alig járt iskolába, őt jelenleg nevelőszülőknél helyezték el. A védelem szerette volna elérni, hogy a lány Magyarországra kerüljön, de az ügyészség tanúként számít rá a vizsgálatban, illetve biztonságosabbnak tartják, ha nem kerül vissza az ottani családtagjaihoz.