Tovább emelkedett, már meghaladja a háromszázat a pénteken Egyiptomban elkövetett merénylet halálos áldozatainak száma.

A MENA hivatalos hírügynökségnek az ország főügyészére hivatkozó szombat délelőtti jelentése szerint a Sínai-félszigeti Bír-el-Abdban egy mecsetnél történt merénylet halálos áldozatainak száma 305-re nőtt. A halottak között 27 gyermek van. További 128 ember sebesült meg.

Bir al-Abd, 2017. november 24. Az áldozatok holttestei Bir al-Abdban, miután fegyveres férfiak pokolgépet robbantottak, majd tüzet nyitottak a pénteki ima résztvevőire a Sinai-félszigeten, Aris városától 40 kilométerre északra fekvő város mecsetében.Forrás: MTI/EPA/Str

Legalább huszonöten támadtak a mecsetre

A pénteki beszámolók szerint a támadók mintegy negyvenen voltak, a MENA szombati közlése szerint 25-30-an. Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet zászlaját emelteék magasba. Robbanóeszközöket vetettek be, majd a menekülőkre lőfegyverekkel lőttek. A sebesülteken segítőkre és a mentőautókra is golyózáport zúdítottak.

Kórházba szállítják a merénylet egyik sebesültjét.Forrás: AFP/Anadolu Agency/Stringer

A támadókon katonai jellegű egyenruha, egyeseken álarc volt, akin nem, az sűrű szakállat és hosszú hajat viselt. A merénylet elkövetőjeként eddig egyetlen szervezet sem jelentkezett.

A mecsetben az Iszlám Állam ellenségei is voltak

A mecsetben szúfi hívők is voltak, akiket gyakran támadnak meg az iszlám szunnita ágához tartozó radikálisok, főként az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet harcosai, mert hitehagyottaknak, bálványimádóknak tartják őket.

Forrás: AFP/Anadolu Agency/Stringer

A főügyész közleménye szerint a terrortámadást a legfontosabb állambiztonsági ügyként kezelik.

Mauzóleumot építenek a halottak emlékére

Szombaton elkezdődött Egyiptomban a meghirdetett háromnapos gyász. Abdel-Azíz esz-Szíszi egyiptomi elnök ezenkívül szombaton elrendelte, hogy építsenek egy mauzóleumot a halálos áldozatok emlékére, egyelőre azonban részleteket nem közölte erről.