Gránátot hajítottak francia katonákra

Vágólapra másolva!
Gránátot hajítottak francia katonákra Burkina Fasóban, három civil megsebesült a fővárosban, Ouagadougouban, nem sokkal Emmanuel Macron francia elnök érkezése előtt – közölte kedden a Radio France Internationale (RFI).
Vágólapra másolva!

A biztonsági forrásokból származó értesülés szerint az eset hétfő este történt, órákkal azelőtt, hogy Macron beszédet mondana Ouagadougouban egy egyetemen.

A csuklyás elkövetők motorkerékpárról dobták a gránátokat, majd elhajtottak.

Macron és Angela Merkel német kancellár részt vesz az Európai Unió és az Afrikai Unió kétnapos csúcstalálkozóján szerdán és csütörtökön az elefántcsontparti Abidjanban. A fórumon az oktatással, a fiatalokkal kapcsolatos beruházásokra, gazdasági fejlesztésékre összpontosítanak, így vetve gátat annak, hogy a menekültek és a gazdasági migránsok vállalják a veszélyes átkelést Európába a Földközi-tengeren.

Burkina Faso 16 millió lakosának a fele szunnita mohamedán vallású. Az országban az északi, sivatagos területeken élők zöme nomád állattenyésztő. Azon a vidéken tevékenykedik Ibrahim Malam Dicko muszlim prédikátor Anszarul Iszlám nevű csoportjával, amelyet a Burkina Fasó-i kormány terrorszervezetnek minősített. A hitszónok csoportja véres merényletek elkövetőjeként jelentkezett az utóbbi időben.