Két embert elgázolt egy elszabadult vonat Belgiumban

Belgium, vonat, elszabadult vonat
Police pictured at the scene of a train accident in Morlanwelz, Monday 27 November 2017. Two persons died, a third one is still missing. BELGA PHOTO VIRGINIE LEFOUR
Vágólapra másolva!
Két vasúti munkás meghalt és további hét ember megsérült hétfő este Belgiumban egy megrongálódott motorvonat miatt, amely 14 kilométert gurult - jelentette a Belga hírügynökség.
Vágólapra másolva!

A vonat egy vasúti átjáróban autóval ütközött reggel Morlanwelz városánál, s a balesetkor keletkezett

tűzben az autó és a vonat eleje is kiégett.

A megrongálódott vonatot az este éppen el akarták vontatni a helyszínről, amikor leakadt, és a pálya helyreállításán dolgozó munkások közé gurult, halálra gázolva két pályafenntartót, és másik két munkás is súlyosan megsérült.

Forrás: BELGA/AFP/Virginie Lefour

Az üres vonat ezután 14 kilométeren át akadálytalanul folytatta útját, amíg La Louviere állomásán - Brüsszeltől mintegy 50 kilométerre délre -

beleszaladt egy személyvonatba,

újabb öt ember, köztük a vonatvezető sérülését okozva.

A vasúti rendőrség közlése szerint

egy embert eltűntként keresnek.

A belga állami vasúti társaság, az SNCB és a vasúti infrastruktúrát üzemeltető Infrabel vállalat "őszinte részvétét" nyilvánította az áldozatok családjának és hozzátartozóinak, és támogatást ígért a károsultaknak.