Lezárult az utóbbi évek legnagyobb terroristapere az Egyesült Államokban

Vágólapra másolva!
Egy washingtoni bíróság bűnösnek mondta ki kedden Ahmed Abu Hattala líbiai szélsőségest a bengázi amerikai konzulátus ellen 2012-ben elkövetett fegyveres támadás ügyében ellene emelt, terrorizmussal kapcsolatos vádakban, ugyanakkor felmentette a támadás irányítójának tartott férfit a legsúlyosabb vádak alól.
Vágólapra másolva!

Az amerikai igazságügyi minisztérium közlése szerint az illetékes szövetségi bíróság úgy találta, a vád képviselői nem tudták kellőképpen bizonyítani, hogy Hattala közvetlenül részt vett volna az iszlamista terrorakció áldozatául esett Chris Stevens amerikai nagykövet, a külügyminisztérium egy másik alkalmazottja és két tengerészgyalogos halálához vezető cselekményekben.

Ellentmondásos döntés

Az ügyészek azzal vádolták Hattalát, hogy ő irányította a terrortámadást, valamint térképeket és más vagyontárgyakat rabolt el a bengázi amerikai képviseletről, bizonyítékaikat azonban a védelem képviselői gyenge lábakon állónak minősítették. A bíróság ellentmondásos döntése megmenti az életfogytiglani börtönbüntetéstől a 46 éves Hattalát, aki azonban így is évtizedeket tölthet majd börtönben.

Kampánytéma lett

A 2012. szeptember 12-i támadás az egyik fő témájává vált a 2012-es amerikai elnökválasztási kampánynak, a republikánusok ugyanis azzal vádolták Barack Obama elnök kormányát, hogy az ügyben szándékosan félrevezeti a közvéleményt, és akadályozza a kongresszus által indított vizsgálatot. A kongresszus egyes tagjai különösen hevesen bírálták a történtek kezelése miatt Hillary Clinton akkori külügyminisztert.

Napokig vallatták

Hattalát 2014-ben kommandósok és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) ügynökei fogták el Líbiában, majd a haditengerészet egyik hajóján napokig vallatták, hogy nemzetbiztonsági szempontból fontos információkat szedjenek ki belőle, mielőtt ismertették volna vele a jogait. Az FBI (a Szövetségi Nyomozó Iroda) egy nyomozócsoportja csak ezután vette át a kihallgatását, hogy bizonyítékokat produkáljanak az ügyészek számára.

A védelem képviselői azt hangoztatták, hogy ez az eljárás törvénytelen volt, Hattala mindazonáltal megnevezte a bengázi támadás végrehajtásával gyanúsított szélsőséges fegyveres csoport más tagjait, köztük Musztafa al-Imámot is, akit a múlt hónapban fogott el Líbiában egy amerikai különleges egység, és akinek ügyét ugyanaz a washingtoni bíróság fogja tárgyalni, mint Hattaláét.