Vágólapra másolva!
Csaknem egymillió embert sújtanak a Thaiföld déli részét múlt hét óta sújtó áradások, amelyekben legalább 15 ember életét vesztette – jelentette kedden a thaiföldi katasztrófavédelmi hivatal.
Vágólapra másolva!

Az áldozatok az áradások és általuk kiváltott balesetekben vesztették életüket – derült ki a katasztrófavédelem jelentéséből.

A természeti csapás leginkább a dél-thaiföldi tartományokat érinti, a helyzet a Szongkhla-tónak az azonos nevű tartományt érintő részén a legrosszabb, illetve Trang tartományban, ahol az azonos nevű folyó kilépett medréből.

A keresési és mentési munkálatokban tűzoltók, rendőrök, katonák, egészségügyi dolgozók és önkéntesek vesznek részt, emellett ideiglenes befogadóközpontokat állítanak fel, élelmiszert és ruhát osztanak szét a rászorulók között, akiket egészségügyi ellátásban részesítenek, és ivóvízzel látnak el.

Az áradások gyakoriak Thaiföldön, ahol a monszun következtében szeptember és december között az ország déli részén, június és október között pedig az ország északi részén jelentősen megnő a csapadék mennyisége.