Szaakasvili nem adja fel magát

SZAAKASVILI, Miheil
Miheil Szaakasvili volt odesszai kormányzó, egykori georgiai elnök
Vágólapra másolva!
Miheil Szaakasvili volt odesszai kormányzó, egykori georgiai elnök nem szándékozik feladni magát az ukrán hatóságoknak, ehelyett szerda estére nagygyűlést hívott össze a parlament elé - közölte maga a politikus szerdán Kijevben újságírókkal tüntetésének helyszínén.
Vágólapra másolva!

Ukrán hírportálok arról számoltak be, hogy kora reggel támadás érte az ellenzéki politikus híveinek a parlamentnél, a kormány épületével szemben fekvő parkban tiltakozásul felállított sátrait. Az Ukrajinszka Pravda hírportál helyszíni beszámolója szerint rendfenntartók rontottak rá a tüntetőkre, utóbbiak közül többen megsérültek, pontos számuk nem ismert. Szaakasvili a Facebookon azt írta, hogy szerinte őt akarták erővel elvinni, de "rossz sátorra törtek rá", nem arra, amelyben ő tartózkodott.

Miheil Szaakasvili volt odesszai kormányzó, egykori georgiai elnök Forrás: MTI/AP/Jevgenyij Maloletka

A roham után a politikust támogatói a közeli Kijev szállodában helyezték biztonságba, a tüntetők pedig Szemen Szemencsenko parlamenti képviselő, a Donbassz önkéntes ukrán alakulat volt parancsnokának vezetésével hozzáláttak a sátraikat védő barikádok megerősítéséhez. A rendőrség nem közölt semmit a reggeli rajtaütésről.

Mivel vádolják?

Larisza Szarhan, az ukrán főügyész sajtótitkára közben a Twitteren nyilvánosságra hozta, hogy konkrétan milyen bűncselekmények elkövetése miatt adtak ki körözést Szaakasvili ellen. Eszerint az ellenzéki politikust bűnszövetkezetben elkövetett bűncselekménnyel, hivatalos személyek (rendfenntartók) elleni bűnelkövetőknek nyújtott segítséggel és utóbbiak bűnös tevékenységének fedezésével gyanúsítják.

Kiszabadították

Az ukrán főügyészség és az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) munkatársai előző nap házkutatást tartottak Szaakasvili kijevi lakásában, majd őrizetbe vették a volt odesszai kormányzót. A politikus hívei azonban megakadályozták, hogy elszállítsák őt onnan: betörve a rendőrségi mikrobusz ajtaját kiszabadították őt a járműből. Őrizetbe vétele előtt Szaakasvili felmászott a lakását magában foglaló nyolcszintes ház tetejére, és azzal fenyegetőzött, hogy leugrik onnan.

A rendőrjárműből történt kiszabadulása után a politikus hívei gyűrűjében a parlament elé vonult, ahol beszédet mondott az összegyűlt néhány ezres tömeg előtt, majd az éjszakát is a sátrakat állító tiltakozók között töltötte.

Jelenleg hontalan

Jurij Lucenko ukrán főügyész közben sajtótájékoztatón hozta nyilvánosságra, hogy hivatala olyan bizonyítékok birtokában van, amelyek alapján Szerhij Kurcsenko, a Majdan-tüntetések nyomán 2014-ben Oroszországba menekült Viktor Janukovics volt ukrán elnök környezetéhez tartozó oligarcha pénzeli az ukrán állampolgárságától megfosztott, jelenleg hontalan Szaakasvili kijevi tiltakozó megmozdulásait. A főügyész szavai szerint Szaakasvili erőszakos hatalomátvételre készül Ukrajnában a megbuktatott Moszkva-barát ukrán vezetéssel együttműködve.