Az EU elfogadta a magyar álláspontot

Szijjártó Péter Kolumbiában
Szijjártó Péter
Vágólapra másolva!
Az ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatos magyar álláspont az Európai Unió közös elvárásaként fogalmazódott meg Kijevvel szemben az EU-Ukrajna társulási tanács pénteki brüsszeli ülésén - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a találkozó után.
Vágólapra másolva!

Sajtóértekezletén a miniszter elmondta, a magyar kormánynak az ügyben három elvárása van az ukrán hatóságokkal szemben: hogy ne korlátozzák a már megszerzett jogokat, egyeztessenek az ukrajnai nemzeti kisebbségekkel, és hajtsák végre teljes egészében a Velencei Bizottság ajánlásait.

Hangsúlyozta: "fontos előrelépés", hogy az ülésen Federica Mogherini uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő ugyanezeket az elvárásokat fogalmazta meg az EU nevében, és így "véglegesen megdőltek azok a hazug érvek", amelyek szerint ez kétoldalú vagy kizárólag magyar ügy lenne.

"Az EU világosan közölte az elvárásait, és ezek teljes mértékben egybeesnek a magyar elvárásokkal" - emelte ki Szijjártó, rámutatva, hogy a vitatott szabály betű szerint sérti az ukrán alkotmányt, a keleti partnerségi csúcstalálkozó záródokumentumát, illetve az EU-ukrán társulási egyezményt.

Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/EPA/Mauricio Duenas Castaneda

A miniszter arról is beszámolt, az ukrán kormányfő az ülésen azt mondta, hogy nem akarnak jogokat szűkíteni. Jó lenne, ha ezzel a nyilatkozattal majd párhuzamba hoznák a kifogást törvényt - tette hozzá.

Szijjártó megismételte azon korábbi kijelentését, miszerint néhány hónappal ezelőttig Magyarország volt a leghangosabb támogatója Ukrajna euroatlanti integrációs törekvéseinek. Hogy ez a jövőben így lesz-e, az kizárólag Ukrajnán múlik, a helyzet ugyanis nem miattunk változott meg - fogalmazott.

- hangoztatta.

Újságírói kérdésre válaszolva a tárcavezető megerősítette, hogy tizenegy NATO-tagállam nagykövete levelet írt Magyarországnak, azt kérve, hogy ne vigye be ezt az ügyet az észak-atlanti szervezetbe. Szijjártó elmondta, beszélt két aláíró ország, Hollandia és Norvégia külügyminiszterével is, s arra hívta fel a figyelmüket, "hamis beállítás", hogy ez kétoldalú ügy volna, melyet Magyarország vitt a NATO-ba.

"Az Oroszország és Ukrajna közötti helyzetet semmilyen módon nem tartjuk felmentő tényezőnek a magyar kisebbség jogainak elvétele kapcsán, a kettőnek semmi köze egymáshoz"

- szögezte le, hozzátéve, a levelet sem az Egyesült Államok, sem a visegrádi országok képviselői nem írták alá.

Egy névtelenül nyilatkozó magas rangú diplomata korábban azt közölte, a szövetség e heti ülése előtt felmerült egy külügyminiszteri szintű NATO-Ukrajna találkozó lehetősége is,

de erre végül Magyarország tiltakozása miatt nem került sor, és erre reagálva írtak levelet a nagykövetek a magyar kormánynak.

A Jeruzsálem státusáról szóló amerikai döntést Szijjártó nem kívánta kommentálni, mindössze arról tájékoztatott, hogy a kormány még nem foglalkozott a kérdéssel, az ország közel-keleti politikájában azonban nincs változás.