Ismeretlen munkatársnője mögé bújik a már két zaklatással vádolt Havas Henrik

Vágólapra másolva!
Megint és megint és megint megszólal Havas Henrik. Ma harmadszor. A Jobbik youtube-csatornáján még azt állította, hogy nem mond semmit a szexuális zaklatási üggyel kapcsolatban. De nem bírja megállni, hogy hallgasson. Pontosabban, hogy bocsánatot kérjen és bejelentse, visszavonul a nyilvános szerepléstől. Átvitt értelemben természetesen, de Havas Henrik haláltáncát látjuk, ami persze szomorú, erről azonban csak ő tehet. Senki nem akadályozza meg, hogy abbahagyja a hazudozást, a Jobbik mögé bújkálást, az ügyetlen trükközést és annyit mondjon: elnézést. 
Vágólapra másolva!

A facebook-on egy ismeretlen fiatal nő levelét közli, pontosabban egy részletet. Désiré-nek hívja, és Désiré személyiségi jogainak védelmében nem árulja el, hogy kiről van szó, mert hogy Désiré nem engedte meg, hogy levelét közölje. Elismerésre méltó törvénytisztelet! Kár, hogy Baukó Éva és Molnár Anikó jogaira kevésbé volt annak idején tekintettel.

Visszatérve a levélre, Désiré azt állítja, hogy Baukó Éva nem személyi asszisztensnek, hanem titkárnőnek jelentkezett Havasnál, ő csak egyszer látta, és a sofőr nevére Baukó Éva rosszul emlékszik.

Különösen Baukó Éva titulusáról való vita érdekfeszítő. Pontosan tudjuk, hogy milyen irgalmatlan különbség van a titkárnő és a személyi asszisztens között, főleg egy olyan világban, amiben egy azóta már megbukott és eltűnt tévéelnök a sofőrjét transzportációs menedzsernek hívta és hívatta.

De nem ezért írta a levelet Désiré (azt fel sem tételezzük, hogy Havas íratta, vagy egyenesen ő írta). Hanem azért, mert Désiré perdöntő bizonyítékkal áll elő: őt nem zaklatta Havas.

Havas Henrik büszke arra, hogy jogi egyetemet végzett, sőt, gyakorló jogászokkal szokott vitatkozni (meglepő, hogy mindig alul marad). Tehát a jogász Havas úgy gondolja ezek szerint, hogyha valaki elgázol valakit a zebrán az Andrássy úton és a bírósági tárgyalására odavisz egy másik járókelőt, aki tanúsítja, hogy a Széll Kálmán téren előzékenyen átengedte, akkor az enyhítő körülmény? Mi több, bizonyíték, hogy egy ilyen udvarias úrvezető nem gázolhat el senkit?

Úgy tűnik, nem örül annak, hogy az Origo megkérdezte a szegedi egyetemet, hogy indítanak-e ellene vizsgálatot, hogy nem zaklatott-e tanítványai közül valakit. Valamiért fontosnak érezte erről írni. Egyébként várjuk a szegediek válaszát...

Ami viszont igazán szánalmas, az Havas visszaügyetlenkedési próbálkozása a balliberális tábor felé. Egyrészt látja, hogy próbál tőle szabadulni a Jobbik. Másrészt, nyilván retteg, mikor hívja be az ATV vezérigazgatója, hogy vége. Ezért arról ír, hogy egy auschwitzi tragédiát családilag átélt ember volt a lektora, akinek tetszett a könyv, és hogy a Lokál szerint a könyv megosztja a Jobbikot. Vagyis, értelmezése szerint voltaképpen ő jót tesz a baloldalnak, mert tönkre teszi a Jobbikot.

Utóbbiban igaza van, ezzel nehéz vitatkozni. Ugyan nem állt szándékában, de tényleg meggyorsította a Jobbik pártszakadását és várható összeomlását.