Gyújtópalackkal dobáltak meg egy zsinagógát álarcosok Svédországban

Vágólapra másolva!
Gyújtópalackkal dobáltak meg egy zsinagógát álarcosok a svédországi Göteborgban szombaton késő este, senki sem sérült meg - közölte a helyi sajtó.
Vágólapra másolva!

A zsinagóga egyik helyiségében rendezvényt tartottak, az ott tartózkodó fiatalok az épület alagsorába menekültek a támadás miatt.

Allan Stutzinsky, a göteborgi zsidó közösség elnöke elmondta, hogy a gyújtópalackok lángja nem terjedt át az épületre.

Az Expressen című helyi újság a rendőrséget idézve azt írta, hogy az épületre Molotov-koktélokat hajítottak. Több rendőri egység vonult a helyszínre, hogy megvizsgálja a történteket, továbbá azt, hogy a támadás jelent-e fenyegetést a helyi zsidó közösségre.

Az incidens ugyanaznap történt, amikor a fővárosban, Stockholmban tüntetők tiltakoztak Donald Trump amerikai elnök döntése ellen, amely szerint az Egyesült Államok nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe költöztetik. A megmozdulás többnyire békésen zajlott, ugyanakkor a résztvevők elégettek egy izraeli zászlót.

A Sveriges Radió arról számolt be, hogy pénteken Malmö városában mintegy 200 tüntető antiszemita szólamokat skandált. Azt kiabálták egyebek között, hogy "visszaköveteljük szabadságunkat és lelőjük a zsidókat".