Huszonnyolc évre ítélték, mert le akart fejezni egy bloggert

Vágólapra másolva!
Huszonnyolc év börtönt szabott ki a bíróság kedden az Egyesült Államokban arra a férfira, aki arra készült, hogy az Iszlám Állam gyilkosságaihoz hasonlóan lefejez egy konzervatív bloggert.
Vágólapra másolva!

A 28 éves David Wright a bíróságon sírva kért bocsánatot Pamela Gellertől, a rendőrségtől és a saját családjától. "Semmi sem teheti jóvá a fájdalmat, amelyet okoztam. Csak abban bízom, hogy segíthetek másoknak, hogy ne kövessék el azokat a hibákat, melyeket én elkövettem" - mondta a bíróságon az elítélt.

Geller azzal haragította magára a szélsőséges férfit, hogy

arra szólított fel, hogy minél többen készítsenek karikatúrákat Mohamed prófétáról, ami súlyosan sértő a muszlimok számára.

Geller sorozatosan szót emel a muszlim szélsőségesség ellen. A karikatúrapályázat, melyet két évvel ezelőtt hirdetetett meg, maga is tűzharcba torkollt, mert a rendőrök kénytelenek voltak agyonlőni két muszlim fegyverest.

Az ügyészség életfogytiglani börtön kiszabását kérte, de a bíró nem értett egyet ezzel.

"Ön nem szörnyeteg, de valami szörnyűséges gonoszt tett magáévá" - mondta William G. Young bíró. A blogger is azt kérte, hogy a férfit élete végéig küldjék rács mögé, mert szerinte nem lesz biztonságban, ha kiszabadul. Wright ügyvédei 16 év börtön kiszabását kérték; azzal érveltek, hogy a férfinak lehetőséget kell kapnia az újrakezdésre, ha letöltötte büntetését. Wright azt állította a tárgyaláson, hogy igazából soha senkit nem akart bántani, csak figyelemre vágyott az interneten. Az ügyészek szerint viszont mindez csak megtévesztés, mert

a férfinál rengeteg videót találtak az Iszlám Állam rémtetteiről, és számos olyan dokumentumot is lefoglaltak, melyek erőszakra buzdítanak amerikaiak ellen.

Geller lefejezésével kapcsolatban végül a tervezésnél nem jutottak tovább, ám Wright nagybátyja egy rögzített telefonbeszélgetésen arról beszélt a most elítélt férfival, hogy inkább a "kékeket" venné célba, a rendőrökre utalva. Wright a telefonban azt mondta, hogy ez egy gyönyörű terv. Nagybátyja végül késsel támadt rendőrökre, akik viszont agyonlőtték.