Amerika szankciókkal sújt egy mianmari tábornokot a rohingják elleni tisztogatások

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok újabb szankciókat hozott csütörtökön az emberi jogok megsértésére hivatkozva mások mellett egy mianmari tábornokkal szemben a rohingja kisebbség elleni etnikai tisztogatások miatt.
Vágólapra másolva!

Az amerikai pénzügyminisztérium közleménye szerint az Egyesült Államok büntető intézkedésekkel sújtja Maung Maung Soe tábornokot, akit a mianmari rohingja kisebbség kárára elkövetett etnikai tisztogatás irányításával, továbbá korrupcióval vádol. A közlemény megfogalmazásában a tábornok "irányította a mianmari Arakán szövetségi államban azokat a hadműveleteket, amelyekben a rohingja civilek elleni emberi jogi visszaéléseket követtek el".

A mianmari védelmi minisztérium a múlt hónapban indoklás nélkül áthelyezte a tábornokot az indokínai ország egy másik katonai körzetébe.

A rohingják Mianmar muzulmán vallású kisebbsége, a ranguni kormányzat azonban Bangladesből érkezett migránsoknak tekinti őket, jóllehet, nemzedékek óta élnek az országban.

Az üldöztetés elől augusztus óta több mint 650 ezer rohingja menekült a szomszédos Bangladesbe.

A mianmari hadsereg vezetői azzal próbálnak védekezni, hogy csupán a rohingja milíciákat támadják, s nem a polgári lakosságot, de a Bangladesbe érkezett menekülők az ENSZ munkatársainak elmondták, hogy tömegesen követtek el erőszakot ellenük. Falvaikat felgyújtják, a polgári lakosságot pedig módszeresen gyilkolják. A héten az ENSZ emberi jogokkal foglalkozó vizsgálóbiztosától Mianmar megtagadta a belépést az országba, arra hivatkozva, hogy nem pártatlan és nem objektív.

A mianmari tábornokon kívül az Egyesült Államok csütörtökön további 52 embert és vállalkozást sújtott szankciókkal.

Valamennyiüket az emberi jogok megsértésével vádolja. A szankcióval sújtottak között van Muktar Hamid Sah pakisztáni sebész, aki szegény emberekből operált ki szerveket, majd értékesítette ezeket, Yahya Jammeh volt gambiai elnök, Gulnara Karimova, a néhai üzbég elnök jelenleg letartóztatásban lévő lánya, akit bűnszövetkezet irányításával vádolnak vagy épp Dan Gertler izraeli milliárdos, aki az amerikai kormány szerint "zavaros és korrupt bányászati és olajipari megállapodásokat kötött" a Kongói Demokratikus Köztársaságban, a volt Zairében.

A szankciók értelmében az érintettek esetleges amerikai vagyonát befagyasztják, és megtiltják amerikai állampolgároknak, hogy üzleti kapcsolatot létesítsenek velük.

A szankciókat nyilvánosságra hozó közleményben Steve Mnuchin pénzügyminiszter azt mondta: "Nagy árat kell fizetni a gaztettekért".