Mégsem engedik el hamarabb a bebörtönzött brit-iráni nőt

Vágólapra másolva!
Teherán cáfolta pénteken az előző nap a nyugati sajtóban megjelent értesüléseket, amelyek szerint Nazanin Zaghari-Ratcliffe, a Teheránban bebörtönzött brit-iráni állampolgárságú nő büntetésének letelte előtt visszanyerheti szabadságát.
Vágólapra másolva!

Amellett, hogy jelenleg egy már kiszabott büntetését tölti, van egy másik, folyamatban levő ügye is a bíróság előtt

– mondta Golamhoszein Eszmaili, Teherán tartomány igazságügyi vezetője a Tasnim iráni hírügynökség jelentése szerint. Hozzátette: mivel ebben még nem született döntés, nem beszélhetünk "idő előtti szabadon bocsátásról". Lehet, hogy a bíróság elítéli, lehet, hogy felmenti.

Ez volt az első alkalom, hogy az iráni igazságügyi tárca egy tisztségviselője hivatalosan megerősítette, hogy Zaghari-Ratcliffe ellen egy újabb eljárást indítottak.

A Tasnim szerint a tartományi vezető határozottan cáfolta, hogy Nazanin Zaghari-Ratcliffe valamiféle csereügylet keretében szabadulhatna ki a teheráni börtönből.

Nazanin Zaghari-Ratcliffe, a Thomson Reuters Alapítvány Londonban élő programigazgatója tavaly áprilisban utazott Iránba kislányával családlátogatásra, ám amikor vissza akart térni Londonba, a teheráni repülőtéren őrizetbe vették, majd az iráni rendszer megdöntésére tett kísérlet vádjával öt év börtönbüntetésre ítélték, és azóta is a teheráni Evin börtönben tartják fogva. Nemrégiben ismét bíróság elé állították, és újabb vádat emeltek ellene, ezúttal az iráni rendszer elleni propaganda terjesztése címén.

Richard Ratcliffe, a bebörtönzött nő férje csütörtökön a BBC rádiónak kijelentette: felesége neve az iráni igazságszolgáltatási adatbázisban hirtelen feltűnt azok nevei között, akiket büntetésük letöltése előtt szabadlábra helyezhetőként tartanak nyilván. Ratcliffe elmondta: feleségét ügyvédje arról tájékoztatta, hogy ügyében már csak a dokumentációs eljárások lezárása van hátra, bár ez "nem holnap reggel" lesz, hanem még napokig vagy hetekig eltarthat. Hozzátette: értesülései szerint a felesége ellen kezdeményezett második büntetőeljárást az iráni hatóságok először elnapolták, majd törölték.