Az emberek a tartomány azonos nevű székhelyén vonultak utcára ellenzéki csoportok zászlaját lobogtatva és olyan táblákat tartva a magasba, amelyen többek között ilyen feliratok voltak olvashatók:
Idlíbi polgár vagyok, jogom van méltóságban élni!
Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) brit székhelyű aktivistahálózat szerint hozzávetőleg tízezren vettek részt a tüntetésen, amelyre a tartomány egészéből és a lázadók ellenőrizte szomszédos területekről is érkeztek emberek.
Idlíbben hozzávetőleg hárommillióan ének, sokan közülük a polgárháború dúlta Szíria más részeiből menekültek oda.
A szíriai hadsereg a napokban offenzíva előkészítésébe kezdett az északnyugat-szíriai tartományban, ahol becslések szerint
tízezer kormányellenes fegyveres, köztük sok szélsőséges van.
Utóbbiakat a Haját Tahrír as-Sám (HTS) radikális iszlamista ernyőszervezet fogja össze.
A HTS élén a Dzsabhat Fatah es-Sám dzsihadista csoport áll, amely korábban an-Nuszra Front néven az al-Kaida egykori szíriai ágaként volt ismert.
Pénteken az ellenzéki erőket támogató Törökország, valamint a damaszkuszi kormány oldalán álló Oroszország és Irán elnökei Teheránban kezdtek tanácskozást a szíriai, azon belül is az idlíbi helyzetről.
Recep Tayyip Erdogan török elnök tűzszünetet sürgetett a tartományban,
ahol a napokban az orosz légierő felújította légitámadásait, Vlagyimir Putyin orosz és Haszán Róháni iráni elnök azonban elutasította a felvetést, azt hangoztatva, hogy
ki kell űzni a terorroristákat a térségből.