Szemtanúk beszámolója szerint szerda kora délután két L 39 Albatros típusú katonai gép gyakorlórepülést hajtott végre a szlovákiai fürdőváros, Szliács térségében, amikor az egyik gépből fekete füst kezdett áramlani.
A bajba jutott gépet a pilóták még elmanőverezték lakatlan terület felé, majd sikeresen katapultáltak, még mielőtt az a földnek csapódott, és felrobbant.
A balesetet az elsődleges vizsgálatok szerint motorhiba okozta, és a profi, tapasztalt pilótáknak köszönhetően nem történt komolyabb tragédia. Szeretném egyúttal nagyra értékelni a két pilóta, a légi mentő- és felderítőegység, valamint a légiforgalmi irányítás parancsnokságának professzionalitását
– nyilatkozta pár órával később már a helyszínen Peter Gajdos, szlovák védelmi miniszter.
A pilótákat megfigyelés céljából azonnal kórházba szállították. Ľubomír Svoboda, a szlovák légierő főparancsnoka később elmondta, hogy
a legénység tagjai nem sérültek meg, és az esti órákban már haza is engedték őket.
A főparancsnok hozzátette, hogy az ügy teljes kivizsgálásáig leállították az L-39 Albatros típusú gépek repülését, amelyek közül egy 16 éve szenvedett balesetet Szlovákiában.