Heves viharok csaptak le Nyugat-Európára

Nagy-Britannia, vihar, szélvihar
Blackpool, 2018. január 3. Hatalmas hullámok csapnak ki a tengerparti sétányra az északnyugat-angliai Blackpoolban 2018. január 3-án, a 161 km/órás széllel pusztító Eleanor vihar érkezésekor. Walesben, Angliában, Észak-Irországban és Skócia déli részén sárga riasztás van érvényben. (MTI/EPA/Peter Powell)
Vágólapra másolva!
Egy ember meghalt és 15 megsérült szerdán Franciaországban az óránként több mint 160 kilométeres széllökésekkel járó heves viharok következtében - jelentették a helyi hatóságok.
Vágólapra másolva!

A beszámoló szerint egy síelő vesztette életét a francia Alpokban azután, hogy egy

kidőlő fa rázuhant.

A párizsi régióban egy ember súlyosan megsérült, mert egy fa rádőlt az autójára, egy másik áldozat pedig egy épületből kiesve sérült meg. A francia belügyminisztérium adatai szerint 15 ember szenvedett sérüléseket a viharos szél miatt bekövetkezett balesetekben, négyük állapota válságos.

A vihar fennakadásokat okozott a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren is, ahol fokozott biztonsági óvintézkedésekre volt szükség ahhoz, hogy az utasokat biztonságosan a repülőgép fedélzetére juttassák.

A helyenként az óránként

145 kilométeres sebességet is meghaladó széllökésekkel j

áró vihar útját megrongálódott autók, összedőlt állványzatok és gyökerestől kicsavart fák jelezték a helyi lakosoknak a közösségi oldalakra feltöltött felvételei alapján.

Walesben, Angliában, Észak-Irországban és Skócia déli részén is sárga riasztás van érvényben a pusztító vihar miatt Forrás: MTI/EPA/Peter Powell

A francia állami áramszolgáltató szerint mintegy

200 ezer háztartás maradt áram nélkül,

ebből 30 ezer a párizsi régióban.

Svájcban több ember megsérült a Berntől délre található Lenk közelében azután, hogy a viharos szél lefújta az egyik vonatot a sínekről - jelentette a helyi sajtó. A zürichi és a bázeli repülőterek járatait törölni kellett a vihar miatt, amely egy teherautót is felborított az egyik országúton. Több száz háztartás maradt áram nélkül a Zürichi-tó környékén, a kidőlt fák utakat torlaszoltak el, a heves esőzések következtében pedig áradások alakultak ki.

A svájci rendőrség szerint a viharos szelek következtében számos sífelvonó megállt, az Alpokban több mentőcsapat is dolgozik azon, hogy kiszabadítsa

a felvonóban rekedt síelőket.

Az ausztriai Kitzbühelben is le kellett állítani a sífelvonót egy időre.

A nyugat-németországi Lünen közelében kisiklott egy vonat a sínekre dőlt egyik fa miatt - jelentette a dpa német hírügynökség.

Áldozatokról egyelőre nem érkezett jelentés.

Duisburg és Jülich környékén pedig autópályákat torlaszoltak el a kidőlt fák és az áradás. A vihar miatt a Németország legmagasabb hegycsúcsára, a Zugspitzére vezető vasutat is lezárták.

Angliában a vihart jégeső és villámlás kísérte, a felborult járművek következtében a hatóságok több autópálya-szakaszt és hidakat voltak kénytelenek lezárni. A különösen magas dagály miatt részben beomlott a kikötő fala a délnyugati Cornwallban.

A spanyolországi Baszkföldön egy házaspár vesztette életét, amikor Deba és Mutriku között a tengerparton egy hullám lesodorta őket a mólóról. Spanyolország északi partvidékén narancssárga viharjelzés van érvényben. A tengerparton 5-6 méteres hullámokkal kell számolni.