Lavina sodort el egy nőt és kislányát az olasz Alpokban

A Mount Everest életet követelt - A női hegymászó sosem ért le a táborba lavina
Illusztráció.
Vágólapra másolva!
A tragikus baleset szerda délután történ az észak-olaszországi Bolzano városhoz közeli Val Venosta völgyben - tájékozatott a közösségi oldalán a helyi hegyimentőszolgálat.
Vágólapra másolva!

Az olasz ANSA hírügynökség beszámolója szerint a németországi Ludwigsburgból származó 45 éves nő és 11 éves lánya szilveszter után egy kilencfős csoporttal érkeztek síelni az olasz Alpokba.

A helyi hegyimentők jelentése szerint másik hét társuknak még sikerült az utolsó pillanatban lesíklaniuk a szerda délutáni lavina elől.

Illusztráció. Forrás: Shutterstock

Csak feltételezik, hogy menekülés közben a kislány, vagy az édesanyja elesett a síléccel, és a másik megpróbálta bevárni, amikor a hatalmas erejű hóomlás elsodorta őket. A hegyimentők percek alatt a helyszínre értek, és viszonylag rövid idő alatt meg is találták, azaz kiásták az áldozatokat.

Ekkor még mindketten életek. Azonban olyan rossz állapotban kerültek ki a hó alól, hogy a gyermek még a mentőhelikopter leszállása előtt, az édesanyja pedig pár órával a kórházba szállítás után belehalt a sérüléseibe.