Ismét elhalasztották az isztambuli terrortámadás perét

Carnations left for Istanbul terror attack victims TURKEY 2016 Istanbul victims carnations Istanbul terror attack beyazit Vezneciler SQUARE FORMAT
Gyászolók török nemetiszínű zászlókkal és virágokkal leróják kegyeletüket az isztambuli Vezneciler kerületében előző napon történt merénylet helyszínén. A készenléti rendőrség járművei ellen elkövetett pokolgépes támadás áldozatainak száma 12-re emelkedett
Vágólapra másolva!
Két héttel elhalasztotta az isztambuli bíróság az ítélethirdetést az Iszlám Állam tagjai elleni pert. A 2016. január 12-ai merénylet halálos áldozatai német turisták voltak.
Vágólapra másolva!

A per 26 vádlottjából 4-en ülnek előzetes letartóztatásban.

Tagadják bűnösségüket, és szabadlábra helyezésüket kérték,

de a bíróság ezt elutasította.

Az ítélethirdetés eredetileg tavaly november 20-án lett volna, de először idén január 8-ra, majd most január 24-re halasztották.

Az Anadolu török állami hírügynökség úgy tudja, hogy a vádlottak között szíriai és iraki állampolgárok is vannak.

A vádirat szerint a három fő vádlottat Törökország alkotmányos rendjének megdöntésére tett kísérlettel és szándékos emberöléssel vádolják. Rájuk egyenként

13-szoros, tényleges életfogytiglani börtönbüntetést kért az ügyészség.

Egy éve nem tudtak ítéletet hozni a 12 halálos áldozattal járó merénylet ügyében "Forrás: Anadolu Agency/2016 Anadolu Agency/Salih Zeki Fazlioglu "

A vád szerint az öngyilkos merényletet a Szíriából érkezett Nabil Fadli hajtotta végre. Az ott álló obeliszknél egy többségében németek alkotta turistacsoportba vegyült és működésbe hozta a testére erősített robbanószerkezetet.

Tizenkét német állampolgárt megölt, 16 embert pedig megsebesített.

Ankara az Iszlám Államot teszi felelőssé a támadásért. A dzsihadisták az utóbbi két és fél évben számos öngyilkos merényletet követtek el Törökország nagyvárosaiban. Legutóbb 2016. szilveszter éjszakáján az isztambuli Reina klubban gépkarabéllyal nyitott tüzet egy terrorista az ünneplőkre. A támadásban 39 ember halt meg, 69 pedig megsebesült.