Az ENSZ BT üdvözölte a két Korea tárgyalását

Vágólapra másolva!
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa üdvözölte, hogy a két Korea ismét felvette egymással a magas szintű kapcsolatot.
Vágólapra másolva!

- A tanács tagjai üdvözlik a legújabb fejleményeket és a kapcsolat felvételét. A tagországok szerint a párbeszéd megkezdése a két koreai állam között megnyithatja az utat a bizalom megteremése felé a koreai félszigeten a feszültség csökkentése és az atomfegyver-mentesítés érdekében - közölte a sajtóval New Yorkban, helyi idő szerint még szerdán Kairat Umarov kazah nagykövet, a Biztonsági Tanács soros elnöke.

A tanács a pozitív fejlemények ellenére sem változtat a szankciókon,

amelyeket Észak-Korea ellen hozott az ország nukleáris és rakétafejlesztési programja miatt.

- A Biztonsági Tanács tagjai megerősítik, hogy a koreai Népi Demokratikus Köztársaságnak és minden más tagállamnak minden tekintetben és szigorúan alkalmazniuk kell a Biztonsági Tanács határozatai - mondta Umarov.

Újraindult a katonai forródrót

Észak- és Dél-Korea több mint két év után először kedden tartott maga szintű tárgyalást. A Panmindzson határvárosban kiadott közös sajtónyilatkozatban Észak-Korea bejelentette, hogy csapatot küld a dél-koreai téli olimpiai játékokra.

A két fél megállapodott abban, hogy legyen külön tárgyalás fegyveres erőik képviselői között is. Észak-Korea azóta újra működésbe helyezte a katonai "forródrótot", egy kommunikációs csatornát, amelyet két éve megszakított.

A biztonsági Tanács 2006. óta tíz határozatban hozott szankciókat Észak-Korea ellen.