Ismét rengett a föld Iránban

Földrengés Iránban
Poszter egy beltéri szobaajtón az irak-iráni földrengésben megsemmisült épületek egyikében a nyugat-iráni Szarpol-e-Zahab városában 2017. november 12-én.
Vágólapra másolva!
A csütörtök reggeli, 5-ös erősségű földrengés epicentruma Irán délkeleti Kermán tartományában volt, mintegy 700 kilométerre Teherántól. Áldozatokról és komolyabb károkról egyelőre nem érkezett jelentés, helyi beszámolók szerint viszont az emberek pánikolva menekültek az épületekből az utcára.  Az iraki-iráni határ térségében az utóbbi hónapokban több nagyerejű földmozgás is volt.
Vágólapra másolva!

Utoljára tavaly december 1-én volt a Richter-skála szerinti 6-os erejű földrengés Kermán térségében. Előtte viszont nem egész 3 héttel, november 12-én éjszaka az ország történelmének egyik legnagyobb, 7,3-es erősségű földrengését élték át az iraki-iráni határszakaszon, már akik túlélték.

Akkor ugyanis a hatamas földmozgás 530 emberéletet követelt, és több ezer épület vált percek alatt a földdel egyenlővé.

Iraki férfiak áldozatok után kutatnak a földrengésben romba dőlt épületek egyikénél Darbandikhan városában, 2017. november 13-án. Az előző esti 7,3-as fokozatú földmozgásban több mint ötszázan meghaltak, és legalább 9000-en megsebesültek. Az epicentrumot a kelet-iraki Halabdzsa várostól 31 kilométerre mérték. Forrás: MTI/EPA/Afan Abdulhalek

Az amerikai AP hírügynökség jelentését, miszerint csütörtökön a dél-keleti Kermán tartományt ismét, most 5-ös erősségű földrengés rázta meg, pár órával később az iráni állami hírügynökség, az IRNA is megerősítette. Eszerint kora reggel a pontosan 4,9 erősségű rengés epicentruma 10 kilométer mélyen egy Hedzsdak nevű település alatt volt, ahol az álmukból felriadt emberek fejvesztve menekültek az épületekből az utcákra.

Mint kiderült, a kora reggelit pár óra leforgása alatt másik négy 4,6 - 5,4 közötti erősségű utórezgés is követte az irak-iráni határszakaszon.

Viszont az IRNA a most kiadott jelentésében áldozatokról és sérültekről se, de még csak anyagi károkról sem tesz említést.

Poszter egy beltéri szobaajtón az irak-iráni földrengésben megsemmisült épületek egyikében a nyugat-iráni Szarpol-e-Zahab városában 2017. novemberében. Forrás: MTI/EPA/Abedin Taherkenareh

Iránban viszonylag sűrűn vannak kisebb-nagyobb földmozgások, főleg Kermán térségében.

A legnagyobb pusztítást mégsem a tavalyi nagy erejű, hanem az annál valamivel kisebb 2003-as 6,6-es erősségű földrengés okozta. Akkor Irán dél-keleti részén több mint 26 ezren vesztették életüket, és a tartomány egyik legszebb, Bam nevű történelmi városa szinte teljesen megsemmisült.