Prostitúcióra kényszerítettek egy 14 éves lányt

Vágólapra másolva!
Három 20 év körüli fiú kényszerített prostitúcióra egy 14 éves kislányt az angliai Coventryben. Három napig tartották fogva, ezalatt húsz emberrel kellett lefeküdnie.
Vágólapra másolva!

A három elkövető 20 és 21 év közötti.

A lányról különböző eszkort szolgáltatásokat hirdető oldalakon tettek közre képeket, ahol 18 évesnek tüntették fel.

A lány öt napra tünt el szülei házából, ebből három nap alatt az elkövetők lltal fentartott lakásban körülbelűl

20 emberrel kellett lefeküdnie.

Amikor a rendőrök rátaláltak, épp szökni próbált a ház emeleti ablakán át meztelenűl.

A három fiatal férfi öt és nyolc év közötti börtönt kapott és 10 év prevenciós munkára fogták őket. Jack Cairs 21 éves elkövető pedig felkerült egy olyan listára, ahol szexuális bűncselekményeket elkövetett bűnözők vannak.