Vádat emeltek a 11 iskolást megkéselő diákok ellen

Vágólapra másolva!
Többrendbeli emberölési kísérlettel vádolta meg az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) szerdán azt a két tizenévest, aki két nappal korábban egy permi iskolában tizenegy alsós iskolást és egy tanárnőt is megsebesített.
Vágólapra másolva!

A történtekről egymásnak ellentmondó híradások jelentek meg az orosz sajtóban. A nyomozás által ismertetett változat szerint a két fiatal (az iskola egyik tanulója és egy korábban kicsapott diák) egymással küzdött, és a tanárnő az iskolások segítségével megpróbálta szétválasztani őket.

Egy másik, több szemtanú vallomására támaszkodó verzió szerint viszont a két 16 éves fiú, akik közül az egyik állítólag csodálója volt az 1999-ben az egyesült államokbeli Columbine-ben elkövetett iskolai mészárlásnak, előre megfontolt szándékkal támadt egy negyedikes osztályra.

A tanárnő, aki megpróbált véget vetni az erőszaknak, 17 késszúrást kapott.

A vádat a kórházban ismertették a késelőkkel, akiket akár hétévi szabadságvesztésre is ítélhetnek. A bíróság elrendelte a két fiatal letartóztatását.

A késelés egyik vádlottját pszichés problémái miatt korábban nyilvántartásba vették,

és öt év óta egyéni tanrend szerint oktatták. Az iskolájában már 2012-ben felfigyeltek az agresszivitására, de szakember emiatt külön nem foglalkozott vele. Szülei tavaly segítségért fordultak a kiskorúak ügyeivel foglalkozó szakbizottsághoz, amely azonban támogatás helyett bírságot szabott ki rájuk.