Felszámoltak egy embercsempész-szervezetet Németországban

Vágólapra másolva!
Felszámoltak egy szíriai-lengyel embercsempész-szervezetet Németországban – jelentette be szerdán a német szövetségi belügyminiszter.
Vágólapra másolva!

Thomas de Maiziere közleménye szerint a lengyel határőrség és a német szövetségi rendőrség együttműködésével

Az embercsempészek hamis adatokkal szerzett turistavízumokat értékesítettek nagy összegért

embereknek, akiknek az volt az egyetlen reményük, hogy új életet kezdhetnek Németországban, távol a háborútól és az üldöztetéstől - emelte ki a német belügyminiszter.

A szövetségi rendőrség tájékoztatása szerint a gyanúsítottak

szíriai állampolgároknak adták el a vízumokat, akik közel-keleti arab országokból utaztak be Németországba, Lengyelországon keresztül, repülővel.

A banda a vízumokért fejenként 8000 eurót (2,5 millió forint) kért, és esetenként erőteljes nyomást gyakorolt a pénz megszerzése érdekében. A nyomozás jelenlegi adatai szerint

több mint 300 ezer eurót szereztek így migránsoktól

Az ügyben szerdán nagyszabású razziát tartottak, Németországban 15 helyszínen házkutatást tartottak, két gyanúsítottat elfogtak, egy embert még keresnek – áll a közleményben.