Németország védelmi kiadásai jelentősen elmaradtak a NATO követelményektől

NATO, logó, zászló
A NATO flag attached to the end of the muzzel of a Howitzer artillery piece is seen during NATO day in Bydgoszcz, Poland on October 14, 2017. (Photo by Jaap Arriens/NurPhoto)
Vágólapra másolva!
Németország tavaly bruttó hazai termékének (GDP) 1,13 százalékát költötte katonai kiadásokra, ami elmarad a NATO (Észak-atlanti Szerződés Szervezete) 1,22 százalékos előrejelzésétől, és jóval alacsonyabb az észak-atlanti szövetség 2 százalékos célnál.
Vágólapra másolva!

A német iparvállalatok szövetségének (BDI) elemzése szerint az előrejelzettnél kisebb arány azzal magyarázható, hogy

a gazdasági növekedés meghaladta a várakozásokat, így értelemszerűen csökkent a védelmi kiadások GDP-arányos mértéke.

Németországban folyamatosan zajlik a vita arról, hogy helyes volt-e a NATO-tagállamoknak a katonai kiadások mértékének emeléséről megállapodniuk. A szövetségesek 2014-ben döntöttek úgy, hogy megállítják a katonai célú kiadások csökkenésének tendenciáját és fokozatosan, 2024-re emelik fel azt a 2 százalékos szintre.

Donald Trump amerikai elnök ragaszkodik ahhoz, hogy Németország és a többi NATO-tagállam meredeken emelje katonai célú kiadásait.

Matthias Wachter, a BDI egyik szakértője azonban arra figyelmeztetett, hogy ha továbbra is erős lesz a gazdasági növekedés, akkor a védelmi költségvetés aránya nem hogy nem fog közelíteni a 2 százalékhoz, hanem tovább fog csökkenni.

A NATO zászlója Forrás: AFP/NurPhoto/Jaap Arriens

A konzervatívok és a szociáldemokraták puhatolózó kormányalakítási tárgyalásaikon abban állapodtak meg, hogy kormányzási ciklusuk utolsó évében, 2021-ben 42,4 milliárd eurót (több mint 13 ezer milliárd forintot) költenek majd a védelemre. Tavaly ez az összeg 37 milliárd euró volt. Ha teljesül a 2018 és 2021 közötti gazdasági növekedési előrejelzés, akkor

ez az összeg a GDP 1,15 százalékának felel majd meg a BDI számítása szerint.

A német konzervatívok továbbra is támogatják, hogy az ország fokozatosan növelje GDP-arányos védelmi kiadásait 2 százalékra - közölte egyik parlamenti képviselőjük, Henning Otte az erről szóló parlamenti vita előtt pénteken.

A puhatolózó koalíciós tárgyalásokon ebben az irányban léptek előre a szociáldemokratákkal, de több erőfeszítésre van szükség - tette hozzá.

Sigmar Gabriel külügyminiszter és a szociáldemokraták többi vezetői azonban egyelőre megkérdőjelezik a NATO-előirányzatot,

mert szerintük inkább a gazdaságfejlesztésre kellene többet költeni, és - mint Gabriel mondta - a pártok előzetes tárgyalásain megszületett megállapodásban nem szerepel a NATO-cél.