Albin Kurtit választották a legnagyobb koszovói ellenzéki párt vezetőjévé

2018.01.22. 12:35

Albin Kurti pártalapítót választotta meg elnökévé a legnagyobb koszovói ellenzéki párt, az ultranacionalista Önrendelkezés (Vetevendosje) tagsága vasárnap este - számolt be róla a Koha Ditore című pristinai napilap hétfőn.

Kurtit a tagság 99 százaléka támogatta, és ő volt az egyetlen jelölt a funkcióra. Visar Ymeri korábbi elnök január elején mondott le a tisztségéről, amit azzal indokolt, hogy az Önrendelkezés nem egységes, nem erős, "és ha nem erős, akkor elveszíti Koszovót".

Ymeri lemondásának éppen Albin Kurti volt az oka. A volt elnök kijelentette: az utóbbi egy évben többször is olyan erőszakos és vállalhatatlan cselekményeket hajtottak végre a párt tagjai Kurti nevében, amelyekért ő nem tudja vállalni a felelősséget. Albin Kurti és társai például többször is könnygázgránátot robbantottak a parlamentben, hogy ezzel akadályozzák a képviselők munkáját.

Az ultranacionalista Önrendelkezés 2005-ben jött létre, és előbb csak kis mozgalom volt, majd egyre nagyobb támogatottságra tett szert. A tavaly júniusi előrehozott parlamenti választáson már a második helyen végzett a voksok 27,49 százalékának megszerzésével, és ezzel a legnagyobb ellenzéki tömörüléssé vált a balkáni országban. Az Önrendelkezés elutasítja a Szerbiával folytatott párbeszédet, tiltakozik a Montenegróval kötött határmegállapodás parlamenti ratifikálása ellen, és ellenez minden külföldi beavatkozást a tíz éve függetlenné vált állam ügyeibe.