Kihagyta vagyonbevallásából óragyűjteményét a thai kormányfő-helyettes

2018.01.22. 12:17

Több mint egymillió dolláros, azaz 260 millió forintos, ritkaságokból álló karóragyűjteményt titkolhatott el vagyonbevallásában Pravit Vongszuvan thaiföldi kormányfő-helyettes, akit egy fénykép leplezett le még decemberben - írta a dpa hírügynökség hétfőn.

Egy kormánytagokról készült csoportképen a politikust 80 ezer dolláros, azaz csaknem 21 millió forintos karórával és egy hivalkodó gyémántgyűrűvel kapták lencsevégre. A fotó gyorsan terjedt a közösségi oldalakon, és az internetezők szinte azonnal rámutattak, hogy a 2014-es katonai puccsot követően hatalomra jutott miniszterelnök-helyettes vagyonbevallásában nem szerepelnek az értéktárgyak.

A 72 éves, most már csak Rolex tábornokként emlegetett politikusról készült fényképeken további kéttucat méregdrága karórát fedeztek fel a szemfülesebbek. Pravit Vongszuvan a 11 Rolex, 8 Patek Philippe, 3 Richard Mille, 2 Audemars Piguet és egy A. Lange&Soehne egyikéről sem adott számot vagyonnyilatkozatában. Egy névtelen aktivista Facebook-oldalt hozott létre a tábornok eltitkolt vagyontárgyairól. A korábban állítólag az ékszeriparban dolgozó férfi szerint az órák összértéke elérheti az 1,24 millió dollárt, azaz a 322 millió forintot.Az aktivista évek óta figyeli a kormányfő-helyettes kiegészítőit.

"Sokkal gyakrabban váltogatja karóráit azóta, hogy hatalomra jutott" - mutatott rá. Az ízlése is megváltozott. Az új órák modernebbek és drágábbak - tette hozzá. "2016-ban vált igazán feltűnővé a dolog, amikor a kormány tengeralattjárók beszerzéséről tárgyalt Kínával" - mondta.

A thaiföldiek felháborodottan fogadták a korrupció elleni harcot zászlajára tűző junta egyik vezető politikusáról szóló híreket. A tábornok azzal próbálta meg lecsillapítani a közharagot, hogy azt állította: barátaitól kapta kölcsön a karórákat, a gyémántgyűrű pedig édesanyjáé volt.A thaiföldi korrupcióellenes ügynökség is megerősítette a médiának, hogy egymás értéktárgyainak kölcsönadása nem szokatlan dolog közeli barátoknál. A megjegyzés tovább növelte a szervezettel szembeni bizalmatlanságot. Bár az ügynökség vizsgálja a karórák ügyét, többen biztosak benne, hogy a politikus megússza, mert a szervezet jelenlegi vezetője korábban neki dolgozott.A hadsereg Jinglak Sinavatra korábbi miniszterelnök megbuktatásakor azt ígérte, megtisztítja Thaiföldet a korrupciótól, amelyet a korábbi, nem katonai kormány számlájára írt. Jinglakot tavaly távollétében öt év börtönbüntetésre ítélték hűtlen kezelés és korrupció miatt. Az államcsíny egyik vezetője Pravit Vongszuvan volt. A népszerűségéből sokat veszített junta régóta halogatja a választások kiírását, ami miatt egyre nő a feszültség a délkelet-ázsiai országban.